Mit csinál egy magyar mérnöki csapat Egyiptomban, Costa Ricán vagy éppen a Pannon Egyetem műemléki falai között? Megoldja, amit mások nem tudnak. A Siemens és a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar közös rendezvényén mérnökhallgatók testközelből ismerhették meg azokat a hazai ipari projekteket, amelyek bebizonyítják: a magyar műszaki tudás nemcsak itthon, hanem a világ bármely pontján megállja a helyét.

Az első, de hagyományteremtő céllal megvalósult rendezvényen hét, szektorában kiemelkedő hazai cég mutatta meg, hogyan születnek világszínvonalú megoldások magyar mérnökök révén – Siemens technológiákra építve.
Cohors-koncepció: Lego-szerűen konfigurálható moduláris gyártósorok
A hazai ipari automatizálás egyik izgalmas újítását az Amplio Zrt. képviseletében Papp György vezérigazgató mutatta be, amely a gyártósor-tervezés logikáját gondolja újra.A Cohors-koncepció lényege, hogy a megrendelő egy online konfigurátor segítségével, modulokból — csavarozók, manipulátorok, adagolók — maga állíthatja össze a szükséges berendezést, amelyet a cég készre gyártva szállít. Az ipar 4.0 elvei szerint működő egységek akár két perc alatt átszerelhetők a helyszínen, így az a nagyszériás termelés mellett a kis darabszámú, egyedi igények kiszolgálására is tökéletesen alkalmas. A modularitás fenntarthatóságot is jelent: a gyártási ciklus végén az elemek átprogramozhatók vagy újrakonfigurálhatók, így a berendezés gyakorlatilag korlátlan élettartammal bír, folyamatosan alkalmazkodva a változó piaci igényekhez.

AI-vezérelt robotbolt nyitva éjjel-nappal
A kiskereskedelmi szektor két égető problémájára — a munkaerőhiányra és a magas üzemeltetési költségekre — adott merész választ a BBM Engineering Solutions Zrt. és a Logbord 2010 Kft. és a Cibus Hungaricus Alapítvány közös fejlesztése. A projektet Bővíz Botond, a BBM vezérigazgatója mutatta be a hallgatóknak. A megoldás egy konténerbe épített automatizált raktár, amelyben három ipari robot teljesíti a mobilalkalmazáson leadott vásárlói rendeléseket — 0–24 órában, emberi beavatkozás nélkül. A rendszer különlegessége, hogy AI-ra támaszkodva képes bármilyen terméket felismerni és kezelni, előzetes betanítás nélkül. A megoldás kistelepülések és ipari parkok ellátására egyaránt alkalmas, és a cég már sorozatgyártásban és nemzetközi terjeszkedésben gondolkodik.

Magyar gyógyszertechnológia Costa Ricában: steril gyártósor egy globális orvostechnikai óriásnak
A hazai mérnökök nemzetközi versenyképességét bizonyítja a Cooptech Kft. tengerentúli beruházása, amelyet Csapó Tamás műszaki igazgató mutatott be. A történet egyben a bizalomépítés iskolapéldája: egy világvezető vállalat először egy kisebb feladattal bízta meg a Cooptech-et a magyarországi üzemében – egy vegyianyag-ellátó rendszer bővítésével. Majd a cég Costa Rica-i telephelyén építhették ki a cég orvostechnikai eszközeinek gyártásához szükséges komplett vegyianyag-ellátó rendszert. A technológiai kihívást a szigorú előírások és a robbanásveszélyes zónában való működés követelménye jelentette. Csapó Tamás a hallgatóknak is átadta a projekt legfontosabb tanulságát: a kisebb feladatokat is alázattal és precizitással kell elvégezni, hiszen éppen ezek teremtik meg az alapot a globális nagyprojektek elnyeréséhez.

Hulladékból üzemanyag: mérnöki bravúr a Pannon Egyetem laboratóriumában
A fenntartható jövő ígéret hazai fejlesztését, a „hulladékból üzemanyag” projektet a PGB Engineering Kft. képviseletében Papp Géza ügyvezető mutatta be. A Pannon Egyetem MOL Ásványolaj- és Szénhidrogéntechnológiai Intézeti Tanszékén megvalósult beruházás léptéke önmagáért beszél. Öt technológiát (közte pl. termikuskatalikus, vízgőzös pirolízis, műanyagkrakkoló reaktor rendszert) hoztak létre a szénhidrogén alapú hulladékok, mint a műanyag, gumi vagy fáradt olaj, újragondolásához. Különlegességük, hogy ezek a rendszerek extrém hőmérsékleteken (akár 1000°C) és nyomásokon (akár 100 bar) üzemelnek, gyakran hidrogénnel, ami robbanásveszélyes gáz. Az innováció rávilágít arra, hogy a magyar mérnöki tudás képes a modern digitális megoldásokkal – OT-hálózat, kibervédelem – választ adni a globális hulladékgazdálkodási és energetikai kihívásokra.

Erőművi retrofit: digitális átállás a hazai energiabiztonság szolgálatában
Az elöregedett rendszerek és az egyre nehézkesebb alkatrészellátás okozta kockázatokra nyújtott megoldást egy hazai erőmű nagyszabású irányítástechnikai korszerűsítése, amelyet Nagy Ferenc, a Profigram Zrt. fejlesztési igazgatója ismertetett. A projekt fókuszában az elavult irányítási rendszer teljes kiváltása állt egy modern vezérlőrendszerrel, amely a legújabb kiberbiztonsági elvárásoknak is megfelel. A kivitelezés során szoros leállási ütemtervhez kellett alkalmazkodni a hardveres csere és a komplex szoftveres migráció párhuzamos végrehajtása közben. Az innovatív retrofit nem csupán az üzemeltetési biztonságot és a rendelkezésre állást növelte meg jelentősen, hanem a modern diagnosztikai funkciók és az átláthatóbb kezelőfelület révén távon fenntarthatóvá és hatékonyabbá tette a hazai erőmű működését.

Robotizált PEZ-összeszerelés: hatékonyság és precizitás körasztalos elrendezésben
Az ipari automatizálás valós igényeire – a megbízhatóságra és a gyors megtérülésre – fókuszálva mutatta be a Robot-Service Kft. képviseletében Tóth Márton mérnök-értékesítő a cége inspiráló hazai projektjét. A fejlesztés célja egy automatizált összeszerelő gép létrehozása volt, amely képes a PEZ cukorka adagolók változatos elemeinek nagysebességű összeépítésére. A rendszer technikai alapját két robot adja, a folyamat optimalizálása érdekében pedig a tervezők körasztalos elrendezést és részfolyamatokra bontott, kontrollált lépéseket alkalmaztak az alacsony ciklusidő eléréséhez. Az innováció egyik legfontosabb eleme a rugókészítés integrálása: mivel egy rugó legyártása 6 másodpercet vesz igénybe, a gép három párhuzamos rugókészítő állomással biztosítja az alapanyag-ellátást a folyamatos működéshez. A műanyag komponenseket rezgő adagolók és manipulátorok juttatják a rendszerbe, így teremtve meg a modern, emberi beavatkozást minimalizáló gyártási környezetet.

Magyar víztechnológia Egyiptomban: tiszta víz a sivatag szívében
A hallgatók szavazatai alapján 2025 leginspirálóbb projektje a Hidrofilt Kft. egyiptomi fejlesztése lett. A nagykanizsai cég vízellátó és szennyvízkezelő rendszert épített ki egy ottani olajfinomító számára. Lakner Gábor kereskedelmi igazgató elmondta, hogy a Nílusból nyert vizet óránként több mint 200 m³-es mennyiségben tisztítják, akár vegytiszta vizet előállítva. A szennyvízkezelés terén az ún. ZLD technológiát alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy a biológiailag előtisztított szennyvizet elősűrítik, majd bepárlással és kristályosítással utókezelik, így nulla folyadékkibocsátással működik a rendszer. Évente mintegy 1,7 millió m³ vizet tisztítanak és forgatnak vissza, ami világszinten is ritkaságnak számít. A projektvezető a mérnökhallgatóknak is üzent: az olyan cégeknél, mint az övék, Magyarországon is lehet kiemelkedően jól keresni, ha valaki a szakmai munka minőségére helyezi a hangsúlyt.

Az előadások végén a hallgatóknak lehetőségük kapcsolatba lépni az előadókkal -iparági vezetőkkel, projektvezetőkkel -, és személyesen kérdéseket feltenni. A közönség szavazott a leginspirálóbb projektről, a szerencsés nyertesek pedig koncertbelépőkkel, okosórával távoztak.
A BME VIK stratégiájában kiemelt szerepe van a vállalatokkal történő együttműködésnek, az oktatott tananyag gyakorlati alkalmazásának bemutatásán keresztül is. A tervek szerint a VIK Ipari Intézetében a hallgatók az inspiráló ipari projektek demonstrációival is találkozhatnak majd – tette hozzá Kovács László, az Intézet vezetője.
*A cikk megjelenését a Siemens Zrt. támogatta.


