Okostelefonos applikációk, mesterséges intelligencia, gamifikáció – ezek már a modern iskolai oktatás hívószavai. A ProSuli újabb digitális tananyagfejlesztő pályázata idén tíz témakörben folyik.

Negyedik alkalommal hirdette meg digitális oktatási programja a ProSuli keretében a tanároknak szóló tananyagfejlesztő pályázatát a Yettel. A pályázat célja, hogy támogassa a tanárokat a digitális oktatást segítő lehetőségeik bővítésében. Az elkészült tananyagokból egy minden pedagógus számára ingyenesen elérhető, videós tudástár áll össze a Webuni felületén.
A korábbi években lezajlott programra több száz pályázat érkezett, amelyekből szakmai zsűri választotta ki a legjobb pályamunkákat, ezek is bárki számára ingyenesen elérhetőek, a már említett webes felületen.
Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban is
Idén június 2-ig várják a pályázati ötleteket, amelyek közül a megvalósíthatóságot figyelembe véve a zsűri által a legjobbnak értékelt húsz egy négyhetes online képzés során valósulhat meg. A ProSuli a nyerteseket a munkájukhoz szükséges internet-hozzáféréssel támogatja. A videós formában elkészült tananyagokból a legjobb nyolc pályázó 100 ezer forint értékű nyereményben is részesül.
A pályázatra felsőfokú pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok jelentkezhetnek, egy maximum fél oldalas minta forgatókönyv vázlatával, amelyben a képzés tematikáját és menetét, valamint a tananyaggal megcélzott korosztályt jelölik meg.
A témakörök közül maximum háromra adható be ötlet. A részvételhez nincs szükség előzetes online tananyag-készítési tudásra, a jelentkezés során a tanárok használhatják már meglévő ötleteiket, nem szükséges teljesen új projektekkel pályázni.
„A mesterséges intelligencia széleskörű elérhetősége miatt a digitális oktatás is nagy lehetőségek előtt áll. Az idei pályázatunkban biztatjuk a pedagógusokat, hogy merjék alkalmazni ezt a technológiát. Ahogyan korábban az okostelefonok és az egyes appok használata is idegennek tűnt, mára számos iskolában már rutint jelent ezek használata, megkönnyítve a tanárok dolgát és színesebb tanulás-élményt adva a diákoknak. Nem félnünk kell a mesterséges intelligenciától, hanem megtalálnunk a helyét az oktatásban” – mondja Koren Balázs, a ProSuli szakmai vezetője.
Az alábbi tíz témakörben várják a pályázatokat:
• digitális számonkérés
• mesterséges intelligencia az oktatásban
• hibrid oktatási technikák
• távoktatási megoldások
• okostelefon applikációk
• tantárgyspecifikus megoldások (tantárgy megjelölésével)
• virtuális valóság megoldások
• projekt alapú tanulás
• gamifikáció az oktatásban
• értékelési módszerek