Mozgalmas első negyedév jellemzi a Xiaomit, a kínai márka az év eleje óta már a második okostelefon sorozatát viszi piacra. A cég az idei zászlóshajónak számító Xiaomi 12-es családot áprilistól kezdi el forgalmazni Magyarországon.

Áprilistól jön a Xiaomi idei zászlóshajó

Erős indításként a távol-keleti gyártó idén januárban dobta piacra a Redmi Note 11 családot, amely a kamerateljesítmény mellett a gyorstöltésben lépett egy nagyot az elődeihez és a versenytársaihoz képest.

A világpiacon március közepén bemutatott legújabb sorozat, amelyet úgy terveztek, hogy a klasszikus telefonálási funkciók mellett modern videó stúdióként és szórakoztató központként is működjön, a jövő hónaptól érhető el majd nálunk – jelentette be a hazai premieren Wagner Tibor, a márka hazai leánycégének a vezetője.

Hármas kamerarendszer 8K felbontással

Az újabb és újabb okostelefonok megalkotásánál egyre jobban eltolódnak a hangsúlyok a képalkotó tartalomfejlesztés irányába. A versengés már közel sem csak a processzor teljesítménye, a tárkapacitás és más hasonló klasszikus hardverelemek körül forog, hanem, hogy adott készülék milyen teljesítményre képes a fotózás és a videózás terén.

Így van ez a Xiaomi 12 széria esetében is, a család mindhárom tagja: a Xiaomi 12 Pro, a Xiaomi 12 és a Xiaomi 12X is képes stúdió minőségű felvételeket készíteni, függetlenül a sok esetben kihívást jelentő fényviszonyoktól vagy a mozgó tárgyaktól. Mindhárom telefon hármas kamerarendszerrel rendelkezik, amelynek központja az 50 megapixeles nagy látószögű főkamera, az első két modell esetében 8K felbontással.

A Xiaomi 12 Pro 3 darab 50MP-es kamerából álló kameraszigete a Sony IMX707 ultra nagy szenzorával felszerelt, amely nagy mennyiségű fényt képes befogni, gyorsabb fókuszálási sebességgel és nagyobb színhelyességgel támogatja az álló és mozgókép készítési folyamatokat. A Xiaomi 12 és a Xiaomi 12X 13MP-es ultraszéles látószögű és 5MP-es telemakró kamerája pedig lehetővé teszi, hogy több különböző perspektívából is elkészíthessük a felvételeket.

A márka a hardveren túl a jobb képminőség érdekében a két legerősebb modell a Xiaomi 12 Pro és a Xiaomi 12 mesterséges intelligencia alapú algoritmusait is továbbfejlesztette. A ProFocus intelligens módon azonosítja be és követi a tárgyakat, elkerülve a felvételek elmosódását mozgó vagy fátyolos témák esetén. A fejlesztések közé tartozik a szemre és arcra fókuszáló automatikus élességállítás képessége is.

A mindhárom készüléken elérhető One-click AI Cinema alkalmazás kreatív lehetőségeket – köztük a Parallel World, a FreezeFrame Video vagy a Magic Zoom módokat – kínál a videók még látványosabbá tétele érdekében.

Teljesítmény, töltés és energiahatékonyság

A Xiaomi 12 sorozat minden darabja a Qualcomm Snapdragon processzorral felszerelt, a Pro és a Xiaomi 12 ezen belül is a Snapdragon legfejlettebb, 8 Gen 1 típusát kapta. A 4 nm-es eljárással készült központi vezérlőegység az előző generációhoz képest 30 százalékkal növeli az eszköz grafikus megjelenítési képességeit, 25 százalékkal pedig az energiahatékonyságot. A 12X-et pedig az 5G képes a Snapdragon 870 hajtja.

A teljesítmények és a felhasználási módok ugrásszerű növekedésével egyre fontosabb szerep jut az okostelefonokban a hűtőrendszereknek és a töltési technikának is. A Xiaomi 12-es sorozatban az előbbit egy olyan nagyteljesítményű rendszer jelenti, amelyet egy hatalmas párakamra és több réteg grafit is erősít.

A töltésnél pedig egy újabb nagy ugrás következett be a korábbi modellekhez képest. A Xiaomi 12 Pro extrém gyors 120 W-os Xiaomi HyperCharge funkcióval rendelkezik. A 4600mAh kapacitású akkumulátornak boost módban mindössze 18 percre van szüksége a teljes feltöltöttséghez.

A Xiaomi 12 és a Xiaomi 12X 4500mAh kapacitású akkumulátora a korábbi csúcsnak számító 67W-os vezetékes turbótöltésre képes. A Xiaomi 12 Pro és a Xiaomi 12 pedig az 50W-os vezeték nélküli és a 10W-os fordított töltést is támogatja.

A család első két tagja rendelkezik még a Xiaomi Adaptive Charge intelligens töltési algoritmussal is, amely alkalmazkodik a töltési szokásokhoz, meghosszabbítva ezzel az akkumulátor élettartamát.

Tartalom megjelenítés a legújabb technológiákkal

Mindhárom készülék a több mint 68 milliárd szín megjelenítését támogató, AMOLED dot kijelzővel, karcálló Corning Gorilla GlassVictus üveggel van ellátva, közülük a Pro mérete 6,73 hüvelykes, a másik kettőé 6,28 hüvelykes. Az eszközök támogatják az élénk színeket eredményező vezető képalkotási technológiát a Dolby Vision-t, és a HDR 10+ technológiát is.

A moziélményhez profi hangzásra is szükség van. A sorozat mindegyik darabja Harman Kardon hangrendszerrel és Dolby Atmos hang üzemmóddal rendelkezik. A Xiaomi 12 Pro négy hangszórójából kettő a magas és kettő a mély hangokért felelős. A Xiaomi 12 és a Xiaomi 12X kiegyensúlyozott sztereóhangzással bír, ami jól jöhet a játékban vagy a videók nézegetése során.

A Xiaomi 12 sorozat az idén világszerte megjelent legújabb MIUI 13 felhasználói felülettel érkezik, ami gyorsabb tárhelyet, hatékonyabb háttérfolyamatokat, intelligensebb feldolgozást és hosszabb akkumulátor-üzemidőt eredményez. A frissítés újításai közé tartoznak a Xiaomi saját fejlesztésű Liquid Storage, Atomized Memory, Focused Algorithms és SmartBalance funkciói is.

A hazai premieren a készülékeknek egyelőre a dollárban kifejezett árát tudhattuk meg. A Xiaomi 12 Pro kiépítettségtől függően 999 dollártól lesz elérhető, a Xiaomi 12 kezdő ára 749 dollár, míg a 12X-é 649 dollár. (Az átváltási árfolyam pedig egyelőre nem ismert.)