Egy hazai startup közösségi média felületen elérhető fejlesztése révén a másodperc töredéke alatt juthatunk a legfontosabb cégadatokhoz, beleértve azt is, hogy a keresett cég ellen folyik-e eljárás.

Céginformáció tizedmásodpercek alatt

Tapasztalat, hogy a hazai vállalkozások nem fordítanak elegendő figyelmet a cégadatok folyamatos aktualizálására, pedig jelentősen csökkenthetik vele a szerződéskötéssel járó rizikót. Érdemes a meglevő üzleti partnerek adatait is időről-időre átnézni, mert előfordulhat, hogy adott cégen belül már új az aláírásra jogosult, vagy más székhellyel rendelkezik az adott vállalkozás. Ha ezek az adatok nem pontosak, akkor akár érvénytelen szerződés is születhet, és kifizetésektől eshetnek el a felek.

Van díjmentes és havidíjas változata is

A céginformációk naprakészségét segítheti elő a napokban Messenger Céginfó néven indult új szolgáltatás, amit a két éve alakult startup, a Cégjelző fejlesztett ki. A céginformációs megoldásokkal foglalkozó társaság ajánlatában nemcsak cégek, hanem egyéni vállalkozók és civil szervezetek adatai is elérhetők. A vállalkozás a közhiteles alapadatok mellett rendelkezik az elmúlt öt év teljes eredmény- és mérleg-kimutatási adataival is.

A szolgáltatás a Facebook Messenger alkalmazáson keresztül érhető el díjmentes és havidíjas változatban is. A díjmentes csomagban a lekérdezett cég, egyéni vállalkozó, vagy civil szervezet név, adószám, székhely adatait tudhatjuk meg. Ha ennél többre vagyunk kíváncsiak a havi 990 forintba kerülő fizetős ajánlatban már képet kaphatunk a minket érdeklő vállalkozás árbevételéről, létszámáról, az ügyvezető nevéről, e-mail elérhetőségről és arról is, hogy volt-e, vagy van-e ellene adóhatósági eljárás.

Szoftverbe építhető szolgáltatások

A fejlesztő csapat nemcsak arra törekszik, hogy naprakész adatokkal dolgozzon, hanem igyekszik kihasználni a legújabb technológiai eszközökben rejlő lehetőségeket is.

„Stratégiánk, hogy a beépíthető szolgáltatásokra fókuszálunk. Ez azt jelenti, hogy egy adott szoftver használata közben – legyen az egy számlázó-program vagy egy CRM rendszer – elérhető a Cégjelző. Az elmúlt másfél év alatt huszonöt ilyen szoftverfejlesztő partnerrel sikerült megállapodnunk” – mondja Farkas Dezső alapító.

A társaság az edukációból is kiveszi a részét. Az idén elindított e-mailsorozatukban laikusok számára is érthető formában mondják el, hogy mire kell figyelniük az ügyvezetőknek és a pénzügyeseknek a mindennapi munka során. Ez különösen az újonnan alakult kisvállalkozásoknak lehet hasznos többletszolgáltatás, amelyek ritkán engedhetik meg maguknak egy cégjogász állandó közreműködését.