A következő években mintegy egymilliárd eurót költ az áramhálózatának fejlesztésére, okosítására az E.ON Hungária csoport.

Magyarországi áramhálózat fejlesztés

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legfőbb – derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából.

A zöld energia növelését a megkérdezettek 92 százaléka támogatja, ezen belül a napenergia fokozottabb térnyerését 76, a szélenergiáét a válaszadók 65 százaléka tartja fontosnak.

Magyarországi áramhálózat fejlesztés

Egyre több áramra van szükségünk

Míg korábban néhány nagyobb erőműből érkezett az áram az otthonokba, most az ügyfelek egy része a saját napelemei révén nem csak fogyaszt, termel is energiát.

A napelemes rendszerek révén az áram útja nem áll meg az otthonoknál, hanem a felesleg az áramhálózaton keresztül eljut a többi felhasználóhoz is.

Ezért szükség van az ezt szállítani képes hálózatok fejlesztésére. Az E.ON idén saját forrásból 390 millió eurót, a következő években európai léptékben is jelentős összeget, egymilliárd eurót tervez a magyarországi hálózat fejlesztésére fordítani.

A kutatás szerint, a legtöbben (84%) valószínűnek tartják, hogy 2030-ra a hálózatok az energiatárolásban is többet nyújtanak majd.

Ebben jelentős szerepet játszhatnak a háztartási méretű kiserőművek, így az energiatárolás az otthoni napelemek közelében valósulhat meg. A legbiztosabb fejlődési iránynak ugyanakkor a digitalizációt (91%) várják a kutatás résztvevői.

Okos megoldások a jelenlegi hálózatokban

Az E.ON jelenleg is számos okos megoldást használ és több innovációt is tesztel az áramhálózatán. Energiatárolói segítik a naperőművi termelést átmenetileg eltárolni.

A napelemek megjelenésével vált szükségessé a feszültségproblémák kezelése is. A mobil feszültségszabályozó a hagyományos hálózatokénál gyorsabban, költséghatékonyabban, és helyszínre szabottabban oldja meg az effajta panaszokat.

A tavaly felszerelt okos mérőszenzorok a láthatatlan kisfeszültségű hálózati működést és hibákat teszik láthatóvá a szolgáltató számára, így még azelőtt elháríthatják a hibát, hogy azt a fogyasztó észlelné.

Az E.ON az utóbbi években folyamatosan növelte az okosmérők arányát, jelenleg 432 ezer ilyen eszközt használ, amit újabbak követnek majd.

Ezek a napelemmel rendelkező háztartások számára különösen nélkülözhetetlenek, segítségükkel az áramfelhasználás mellett a betáplálás is nyomon követhető.

Magyarországi áramhálózat fejlesztés

Az okoseszközök leolvasásához már nem kell várni a szolgáltató szakembereit, vagy magunknak megtenni azt, mindez ugyanis távolról történik. A készülék által az E.ON-hoz küldött adatok révén a hibák felderítésében és javításában is új lehetőségek nyílnak.