Az amerikai szoftvervállalatnál eltöltött két évtized után júliustól az Evosys-nél folytatja karrierjét Füzes Péter. Így az elválás mégsem lesz teljes, mert új cége az Oracle felhőbizniszének egyik megoldásszállítója.

Füzes PéterA mérnök és közgazdász végzettségű szakember pályáját a 90-es évek elején a Lucent Technologies-nál kezdte, az amerikai cég itteni leányvállalatánál, amit három évig ügyvezetőként is irányított. Az ezredfordulón az időközben a Lucentről levált Avayánál folytatta, a vállalat közép-kelet-európai részlegének a vezetésével bízták meg.

Innen érkezett 2002. júniusában az Oracle-hoz, a magyarországi vállalat vezetőjeként. Hat év után a nagyvállalat kormányzati, egészségügyi és oktatási szektorának üzletfejlesztési igazgatója lett, előbb a közép-európai, később az EMEA (Európa, Közel-kelet, Afrika) régióban.

Ez alatt az idő alatt szerzett doktori fokozatot a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol 2021 óta stratégiai menedzsmentet tanít.

„Az Oracle-ben töltött izgalmas és eredményes két évtized után szerettem volna már más céget és új területeket is megismerni” – indokolta a váltását Füzes Péter.

A topmenedzser júliustól az Evosys-nél folytatja a karrierjét, ahol a menedzselt szolgáltatások üzletág európai felépítése és vezetése lesz a feladata. Az Evosys Managed Services szolgáltatása nagyrészt az Oracle termékekre alapul – így kamatoztatni tudja korábbi ismereteit – de emellett az Amazon AWS és a Microsoft Azure megoldásai is részei a portfóliónak.