A távközlési cég már több mint 3 millió otthon és vállalkozás számára kínál ilyen minőségű vezetékes hálózati elérést. A szolgáltató által lefedett pontoknak, már több mint a kétharmada képes az elméleti gigabites sebességre.

Felgyorsult a gigabites hálózatfejlesztés a Telekomnál

Az elhúzódó járvány mellett is az eredetileg tervezett ütemben folytatódott tavaly a Magyar Telekom vezetékes hálózatfejlesztése. A szolgáltató egy év alatt 401 ezer új elérési pontot fedett le gigabit-képes optikával a szolgáltató. Az éves fejlesztési volumen a fő tulajdonos Deutsche Telekom csoporton belül is kiemelkedő teljesítménynek számít.

A településnagyság alapján Budapesten és megyeszékhelyeken 156 ezer, az 5 ezer háztartás alatti kistelepüléseken pedig 169 ezer új optikai elérési pont létesült. Fontos szempont volt a korszerű infrastruktúrával kevésbé ellátott észak-keleti országrész fejlesztése, itt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, részben Pest megyében 100 ezer új optikai elérési pontot épített ki a cég.

Részleges, vagy teljes lefedettségű optikai hálózattal jelenleg összesen 1150 településen van jelen a Telekom. Ebből 820 településen 80% feletti arányú az adott település optikai lefedettsége.

Nagyobb sebességre kapcsolt a kábelhálózat egy része is

A nagyobb sebességet célzó fejlesztések a kábelhálózatot (KTV, koaxiális hálózat) is érintették. Tavaly 40 ezer elérési ponton tette gigabit-képessé a meglévő kábelhálózatot a cég.

„A világjárvány a múlt évben is meghatározó volt, de a munkaerőhiány és a szállítási láncok nehézségei ellenére sikerült a nagyszabású fejlesztési terveinket megvalósítani. Így ma már több mint 3 millió otthon és vállalkozás számára kínálunk gigabites sebességet, azaz saját hálózatunk 69%-án már elérhető a gigabites képesség. A fejlesztések révén már egymilliónál is több ügyfelünk kapcsolódhat gigabit-képes vezetékes hálózatunkhoz. Idén is hasonló lendülettel folytatjuk a hálózatfejlesztést”- emelte ki Lubor Zatko, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese.

A fejlesztéseknek köszönhetően tavaly 100 településen kapcsolhatta le a Telekom a korszerűtlenebb technológiát képviselő rézhálózatát. A rézhálózat kiváltása következtében kevesebb a műszaki hiba-lehetőség és kisebb az energiafelhasználás. A Magyar Telekom az elmúlt hat évben több mint 300 milliárd forintot költött Magyarországon a mobil- és vezetékes hálózatainak infrastruktúrafejlesztésére – derül ki a cég közleményéből.