Bőthe Csabát nemrégiben nevezték ki a Magyar Innovációs Szövetség(MISZ) ügyvezetőjének, emellett tagja lett a 3rdGen Tanácsadói Közösségnek, valamint a Corvinus MBA programjában hallgatókat is mentorál.
Az innovációs szövetséghez eddigi menedzseri karrierje is köti
Menedzseri pályáját 1992-ben a Magyar Innovációs Szövetség jogelődjénél, a Magyar Innovációs Kamaránál kezdte menedzser asszisztensként. Mint fogalmaz: „nagyon jó iskola volt, sok mindent csináltunk, nagyon kevés erőforrással, ebből sokat lehetett tanulni”.
Bár 1994-ben továbblépett a Westel 900-hoz, a Magyar Innovációs Alapítvány tagjaként munkakapcsolatban maradt a szövetséggel.
A MISZ mintegy 250 aktív tagvállalattal működő szervezet, olyan nagy múltú rendezvényekkel, mint az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia, illetve a Magyar Innovációs Nagydíj. Ezek megalakulásában, működésének elindításában 1992-94 között Bőthe Csaba is részt vehetett.
Magának az Innovációs Szövetségnek is szüksége van azonban megújulásra, ehhez a feladathoz kerestek új ügyvezető igazgatót.
„A felkérést örömmel fogadtam el, hiszen az ilyen megújulás érdekes kihívás: úgy kell csinálni, hogy az értékeket, a jól működő dolgokat meg kell őrizni, tovább kell vinni, miközben számos mást meg kell változtatni, meg kell újítani. Számomra ez testhezálló feladat, pályám során voltak ehhez hasonló megbízatásaim, ezeket mindig nagyon élveztem” – válaszolta a digitrendi.hu-nak Bőthe Csaba.
Hozzátette, a legfontosabb feladatok között a kiemelt rendezvények – elsősorban is a Magyar Innovációs Nagydíj – megújítása, a tagvállalatoknak nyújtandó szolgáltatások körének jelentős bővítése, valamint a szövetség kommunikációjának és kommunikációs felületeinek (weboldal, hírlevél stb.) megújítása szerepelnek.
Kipróbálja a tanácsadói munkát is
Egy tanácsadó cégnél végzett rövid, interim operatív ügyvezetői feladattól eltekintve Bőthe Csaba nem rendelkezik tanácsadói tapasztalatokkal. Megrendelőként, vagyis menedzserként, vállalatvezetőként viszont sokszor került munkakapcsolatba tanácsadó cégekkel.
Már akkor eljátszott a gondolattal, hogy egyszer kipróbálja a tanácsadói munkát. Erre most nyílt lehetőség.
„Örömmel csatlakoztam a 3rdGEN tanácsadói csapatához, amelynek különlegessége, hogy kizárólag közép- és nagyvállalati felső- illetve csúcsvezetőkből áll. Ezeknek a vezetőknek a tudását és tapasztalatát kínálja a 3rdGEN minden olyan vállalatnak, legyen az kicsi, közepes, vagy nagyvállalat, amelynek egy nehéz feladat, speciális probléma, különleges projekt megoldásához segítségre van szüksége” – foglalja össze ebbéli feladatait.
Három évtizedes vezetői karrierje során széleskörű tapasztalatot szerzett, járatos a távközlési, informatikai, ICT és outsourcing iparágakban, dolgozott marketing, értékesítés, szolgáltatás megvalósítás, ügyfélszolgálat és üzemeltetés területen, itthon és külföldön egyaránt.
Betöltött számos felsővezetői munkakört, volt igazgató, ügyvezető igazgató, vezérigazgató-helyettes, vezérigazgató, régiós alelnök. Ezeket a tapasztalatokat tudja most tanácsadóként is kamatoztatni, az ügyfeleknek átadni.
Az oktatás mindig is vonzotta
Bőthe Csaba az elmúlt évtizedekben számos alkalommal kapott meghívást egyetemektől, MBA programoktól, kutatóintézetektől, és tartott előadást az üzleti életben szerzett szakmai és vezetői tapasztalatairól.
Szívesen vállalt mentori feladatokat is azoknál a vállalatoknál, amelyeknél dolgozott, segítve a fiatal tehetséges vezető munkatársak fejlődését. Most ezt a munkát emelheti egy fokkal magasabb szintre.
A Corvinus Egyetem Executive MBA programjának keretében, executive MBA hallgatók egy csoportjának lesz a mentora.
„Nem csak a tudást, a tapasztalatokat szeretném átadni a hallgatóknak, hanem egy szemléletet, egy menedzsment ars poeticát, amely engem az elmúlt 35 évben, mint menedzsert vezetett. A pozitív gondolkodás, a problémák leegyszerűsítésére és gyors megoldására törekvés, a változásokban rejlő lehetőségek megragadása, a munkatársak megbecsülése, motiválása, inspirálása, csapattá formálása, szerintem ez a sikeres menedzsment receptje.”