Az év végéig világszerte 25 millió ember digitális ismeretszerzését támogatja globális programja keretében a Microsoft. Az ingyenes tananyagok egy része már magyarul is elérhető.

Digitális átképzés

A világjárvány alatt felgyorsult az egyes ágazatok digitális átalakulása, emiatt pedig jelentősen megnőtt az igény a munkaerőpiacon az informatikai tudással rendelkező szakemberekre. A képzések ennek a tudásnak a megszerzésében segítik a munkakeresőket.

A Microsoft június 25-én indította el ehhez kapcsolódó nemzetközi programját, amely 25 millió ember digitális átképzését teszi lehetővé. A projekthez a Microsoft, a LinkedIn és a GitHub együtt adnak ingyenes tananyagot, segítik az álláskeresőket a képesítések megszerzésében és az elhelyezkedésben is – derül ki az amerikai szoftveróriás közleményéből.

A tervek szerint, első lépésben egy globális kutatásban azt mérik fel, hogy milyen álláshelyek betöltésére van a legnagyobb igény. Az így nyert információkat megosztják a helyi kormányokkal. Ezt követően teszik ingyenesen elérhetővé az átképzéshez szükséges tananyagokat és tudásfelmérő teszteket.

Képesítések megszerzése kedvezményes áron

Az anyagok a https://opportunity.linkedin.com/en-us címen válnak elérhetővé. Az oktatási anyagok zöme a program első fázisában angol, spanyol, francia és német nyelven olvashatók , de vannak már magyar nyelvre lokalizált fejezetek is, amelyekhez a https://docs.microsoft.com/hu-hu/teamblog/introducing-ms-learn oldalon lehet hozzájutni.

A képesítések megszerzésében is segíti a cég a munkakeresőket, a szeptembertől induló vizsgáztatás díja azoknak, akik a koronavírus következtében veszítették el az állásukat, a szokásos 100 dollár feletti összeg töredéke: 15 dollár.

A Microsoft ingyen ad hozzáférést az álláskeresést segítő eszközökhöz is. Hogy a lehetőségből a leginkább rászoruló emberek se maradjanak ki, a Microsoft 20 millió dollárt ad azoknak a civil szervezeteknek, amelyek meg tudják szólítani a hátrányos helyzetben lévő, a technológiai változások által legkevésbé érintett közösségeket is – emeli ki a közlemény.

A programba bevont digitális tananyagokkal nemcsak informatikusokat és rendszergazdákat képez a projekt, hanem az érdeklődők akár digitális marketing és projektmenedzseri tudást, pénzügyi és adatelemzői ismereteket, grafikus dizájneri képesítést is szerezhetnek.