A nagy német cégek életében már komoly szerep jut a mesterséges intelligenciának(AI). Az SAP közzétette az AI-ra vonatkozó előrejelzéseit, benne a meghatározó üzleti területekkel. A Bosch felméréséből pedig kiderül, hogy a többség már támogatná a technológia önálló iskolai tárgyként való oktatását.

Öt üzleti terület AI
Forrás: Bosch

Idén a mesterséges intelligencia szinte láthatatlanul beépül az életünkbe és az üzleti folyamatokba. A siker titka az adatok megfelelő kezelése, a modern rendszerek használata, valamint az emberek és az AI hatékony együttműködése lesz – emeli ki az SAP Hungary ügyvezető igazgatója, Pintér Szabolcs.

Ezek lesznek a meghatározó üzleti területek

1. A többügynökös rendszerek térnyerése

Az AI ügynökök jelenleg fejlődésük korai szakaszában vannak. Az SAP előrejelzése szerint 2025-ben ezek az ügynökök sokat fejlődnek, és autonómabbá válnak.

Az AI ügynökök képesek lesznek önállón tervezni, értékelni a helyzeteket, eszközöket használni, döntéseket hozni, így egyre hitelesebben reflektálni a folyamatokra a nekik kiadott célok elérése érdekében.

Képesek lesznek együttműködni emberekkel és más AI-rendszerekkel: az AI nemcsak egyetlen feladatot lát majd el, hanem “több ügynökből” álló rendszerek alakulnak ki, amelyek összetett problémákat oldanak meg csapatként.

Ezek a rendszerek proaktívan reagálnak majd az üzleti eseményekre – legyenek azok beérkező ügyfélmegkeresések vagy ellátási lánc zavarok – automatikusan előkészítve a döntéshozatali folyamatokat az emberi felhasználók számára.

2. A nagy nyelvi modellek fejlődésénél az új prioritás: a kontextus és az adatok minősége

A nagy nyelvi modellek (LLM-ek) egyre inkább elérhetővé válnak az általános generatív AI feladatokhoz. Az AI modellek hatékonysága azonban nem az adatmennyiségen, hanem a pontos és releváns adaton múlik.

Emellett olyan modellek terjednek el, amelyek többféle bemenetet – szöveg, kép, hang – lesznek képesek egyszerre kezelni és értelmezni. A vállalatoknak arra kell összpontosítaniuk, hogy a modelljeiket finomhangolják, és adaptálják egyedi, tartalomban gazdag adatforrásaikhoz, ezáltal növelve a generatív AI teljesítményét és csökkentve a téves következtetések lehetőségét.

3. Az AI bevezetése az üzleti életbe: az innovációtól a gyakorlatig

Az AI már nem csupán kísérleti technológia lesz, hanem kulcsszerepet kap a mindennapi üzleti folyamatokban, például az ügyfélkezelésben, az ellátási lánc menedzsmentben és az adatelemzésben.

Figyelemreméltóan megnő az adatintegráció jelentősége. A vállalatoknak biztosítaniuk kell adataik megbízhatóságát és relevanciáját, mivel az AI modellek teljesítménye nagymértékben függ az általuk feldolgozott adatok minőségétől.

A cégeknek modern adatkezelési rendszereket kell bevezetniük, hogy kiaknázhassák az AI lehetőségeit. A hagyományos szoftverek, a statikus szoftverfunkciók fejlesztése helyett az „eredmény-alapú szolgáltatások” kerülhetnek előtérbe, amelyek a folyamatok céljainak elérésére összpontosítanak.

Ez azt jelenti, hogy a vállalatok nem csupán szoftvertermékeket kínálnak majd, hanem olyan szolgáltatásokat, amelyek konkrét üzleti eredményeket nyújtanak ügyfeleik számára.

4. Az AI mint új felhasználói felület

A mesterséges intelligencia már nemcsak a háttérben dolgozik, hanem egyre közvetlenebbül befolyásolja, hogyan lépünk kapcsolatba magával a technológiával.

Az AI előtt álló következő mérföldkő az emberek, adatok és folyamatok zökkenőmentes egyesítése az üzleti eredmények fokozása miatt. Idén várhatóan növekszik az AI alkalmazása az alkalmazottak körében, mivel az emberek felismerik az AI-jal való együttműködés előnyeit.

Az AI megkönnyíti a munkát, lehetővé teszi, hogy természetes nyelven kommunikáljunk a rendszerekkel. Nem helyettesíti tehát, hanem kiegészíti az emberi munkát.

Az emberek stratégiai és kreatív gondolkodása az AI analitikai képességeivel kombinálva új lehetőségeket nyit meg az innováció és a termelékenység terén.

Idénre elmosódnak az alkalmazások és a szoftverek határai, az AI átfogó megoldásokként működik, integrálva az adatokat, folyamatokat és felhasználókat.

A társalkalmazások pedig új felhasználói felületté válnak a rendszerekkel való interakcióban, így hozzáférhetőbbé és könnyebben használhatóvá válnak a szoftverek az emberek számára.

5. Szabályozás: az innováció és az etika egyensúlya

Az AI fejlődése új kihívásokat jelent a szabályozók számára. Az AI-hoz kapcsolódó szabályozási keretek egyre összetettebbé válnak, és 2025-re világszerte születhetnek különböző irányelvek és jogszabályok.

A cégeknek meg kell teremteniük a feltételeket ahhoz, hogy az AI-rendszereik biztonságosan, etikusan és felelősségteljesen működjenek, innovációikat az etikai normák és a jogi előírások betartása mellett valósítsák meg.

Bosch Tech Compass: már az AI lesz a meghatározó technológia a következő évtizedben

Emiatt az AI-készségek mind a szakmai, mind a magánéletünkben egyre fontosabb szerepet kapnak. Ebben szinte teljesen egyetért az idei Bosch Tech Compass felmérés során világszerte megkérdezett több mint 11 ezer résztvevő.

Németországban a válaszadóknak már közel a háromnegyede gondolja úgy, hogy országukban a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized meghatározó technológiája. Két éve ez az arány még csak 42 százalék volt, illetve a világ többi részén ez az arány jelenleg nagyjából kétharmad.

Németországban a második helyen az ipari robotok állnak(25%), míg 23 százalék a hidrogént és az üzemanyagcellákat emelte ki. Világszerte a válaszadók egyharmada az 5G technológiát tette a második helyre, az automatizált vezetés pedig 24 százalékkal a harmadik helyre került.

Noha a németek felismerték az AI jelentőségét, de minden harmadik ottani válaszadó egyelőre nem szeretne mesterséges intelligenciával kapcsolatos ismereteket elsajátítani. Mindeközben Indiában, Kínában és Brazíliában ez az arány egyszámjegyű.

A német válaszadók 34 százaléka szerint az AI pozitív hatással lesz a társadalomra, két éve ez az arány csak 26 százalék volt. Mindeközben Kínában a válaszadók kétharmada számít pozitív hatásra.

Legyen önálló iskolai tantárgy az AI

Öt üzleti terület AI

A mesterséges intelligencia növekvő jelentőségét igazolja az is, hogy Németországban a válaszadók 57 százaléka üdvözölné, ha önálló tantárgyként oktatnák az iskolában, amit globálisan 63 százalék támogat.

„Világszerte már most is óriási az MI-specialistákért folyó verseny, és ez a jövőben csak fokozódni fog. A lépés azért is fontos, hogy az ország valóban rendelkezzen annyi AI-szakemberrel, amennyire a jövőben szükség lesz” – emeli ki Tanja Rückert, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának tagja.

A cégnél online platformon működő saját AI Academy-t már több mint 65 ezer Bosch alkalmazott végezte el. Mindeközben a német munkavállalóknak még csak alig egyötöde részesült mesterséges intelligenciával kapcsolatos oktatásban.