A pénzügyi technológiák olyan gyorsan fejlődnek, hogy a jelenleg egyre jobban automatizálódó folyamatok, hamarosan autonóm képességűekké válhatnak. Az autonóm pénzügyi technológiák gyors megjelenése viszont teljesen új kihívások elé állítja a pénzügyi igazgatókat(CFO).

Pénzügyi kihívások

A pénzügyi technológiák gyors változása miatt az évtized közepéig a pénzügyi szerepkörök több mint 40 százaléka új lesz, vagy jelentősen átalakul – állítja friss elemzésében a Gartner.

A piackutató cég szerint a pénzügyi igazgatóknak ambiciózus terveik vannak arra, hogy a következő három-hat éven belül elérjék az autonóm finanszírozás állapotát, amihez viszont a pénzügyi részlegek jelentős átalakítása válik szükségessé.

A Gartner szakértői úgy látják, hogy a legtöbb pénzügyi vezető, köztük sok pénzügyi igazgató, nincs felkészülve a pénzügyek terén szükséges, gyorsan fejlődő digitális készségek azonosítására sem, nem beszélve azok kezeléséről.

A hagyományos pénzügyi témákban szerzett szakértelem értékes ugyan, de nem készíti fel a vezetőket arra, hogy a beosztottakat olyan tudás megszerzésére képezzék ki, mint például a robotok telepítése, a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia(AI)-algoritmusok.

Az autonóm finanszírozás működési modelljei

Az autonóm finanszírozás működési modelljét a CFO-k olyan folyamatok révén akarják a jövőben biztosítani, amelyeket elegendő részben irányítaniuk. A feladatok többségét ugyanis úgynevezett öntanuló szoftverügynökök, szoftverrobotok működtetik majd, optimalizálva a front-, közép- és back-office műveleteket .

Mivel egyre többet költenek a vállalkozások a digitális átalakulásra, a siker érdekében egyre nagyobb szükség van a folyamatok mélyebb megértésére, továbbá olyan projektmenedzsment irodákra is, amelyek ezeket irányítják és koordinálják.

A munkaerőpiacon pedig a digitális készségek iránti kereslet felülmúlja a kínálatot, ami azt jelenti, hogy jóval több idő kell a megfelelő szakemberek felvételére, és azok fizetési elvárásai is gyorsan növekednek.

Az évtized közepére a pénzügyi részlegek létszámbővítésének a 80 százaléka már nem a hagyományos számvitelre fókuszál majd, hanem új szerepköröket és struktúrákat igényel majd.

A legtöbb szakembert a pénzügyi IT igényli majd

A legtöbb szakemberre a pénzügyi IT területen lesz szükség, ahhoz, hogy a szervezetek megfelelően kezelni tudják a változó architektúra hatását a pénzügyi beszámolási megfelelőségre, az adatbányászatra és annak kezelésére, valamint a döntéstámogatási koordinációra. Ezen a területen ötszörös növekedéssel számolnak a Gartner szakértői.

Az automatizálás ugyanakkor átformálja a tranzakciófeldolgozási funkciókat, például a teljes beszerzési folyamatot, vagy a vállalatok átfogó értékesítési tevékenységét. Ezekben a folyamatokban a seregnyi mai alkalmazottat kis szakértői csapatok váltják fel, akik a folyamatok minőségére, az adatkezelésre és az alkalmazáskezelésre összpontosítanak.

„Az átalakulást hatékonyan irányító pénzügyi igazgatók olyan szereplőkkel egészítik ki a vezetői gárdájukat, amelyek elemzési és döntéstámogatási feladatokat látnak el, valamint finanszírozzák az IT-t és a globális folyamattulajdonlást” – emelik ki a szakértők.

A vezérigazgatók ezt a felelősséget annak adják majd, aki a legjobban tudja vezetni a felsorolt változásokat, és maguknak a pénzügyi igazgatóknak versenyezniük kell az operatív(COO), informatikai(CIO), valamint a digitális és mesterséges intelligencia részlegeket vezetőkkel(CDAO), hogy megtarthassák ezeket a felelősségi köröket – teszik hozzá.