Minden eddiginél több cég tartja nélkülözhetetlennek az innovációt a sikerhez, de minden korábbinál kevesebben vannak felkészülve arra, hogy meg is valósítsák azt. Vajon melyek ma a leginnovatívabb cégek?

A fenti ellentmondás a Boston Consulting Group (BCG) legutóbbi innovációs tanulmányának konklúziója, ami azért meg tudott nevezni néhány, az innovációra valóban nyitott vállalkozást.
Az idén megkérdett ezer felsővezető több mint a négyötöde sorolta az innovációt a top 3 prioritás közé, ami rekordmagas arány. A BCG szempontjai alapján ugyanakkor manapság a vállalatoknak már csak a 3 százaléka minősül „innovációra késznek,” szemben a 2022-es 20 százalékkal.
„A felkészültség két év alatti 17 százalékpontos csökkenése megdöbbentő. A visszaesés figyelmeztető jel kell, hogy legyen minden vezető számára, aki az innováción keresztül versenyelőnyre törekszik” – mondja Juhász László, a BCG budapesti irodájának ügyvezető igazgatója és szenior partnere.
Hozzátette: a világjárvány, a gazdasági kilengések, és a növekvő geopolitikai feszültségek miatt a vállalatvezetők a rövid távú agilitásra és költségbázisuk kezelésére helyezték a hangsúlyt a középtávú értékforrások megragadása helyett, ezért csökkenhetett ilyen nagy mértékben az innovációs képesség.

Sürgető az innovációs stratégiák átalakítása
Ebben a helyzetben a vállalatoknak át kell alakítaniuk az innovációs stratégiájukat – fogalmaz a BCG. A kutatás szerint azonban a vezetők kevesebb mint egyharmada mondta, hogy cége ezt is tervezi.
A többség továbbra is az innováció hatékonyságának és sebességének fokozására összpontosít. Világos cél nélkül azonban ez a hozzáállás egyszerűen azzal a kockázattal jár, hogy ily módon gyorsabban nem jutnak semmire.
Az innovációra kész vállalatok nem esnek ebbe a hibába – fogalmaz a tanulmány. A vállalatok 12 százalékánál, ahol az innovációs stratégia és a vállalati stratégia közötti szoros kapcsolatról számoltak be, sokkal nagyobb valószínűséggel jelenik meg az alábbi hat legjobb módszernek az alkalmazása:
• Az innovációt a vezérigazgató vagy más felsővezető támogatja.
• A vállalat tisztában van az innováció céljával és azzal, hogy az hogyan támogatja a stratégiai célokat.
• A vállalat olyan innovációkra összpontosít, amelyek kihasználják az egyedi stratégiai előnyöket, például a különleges tehetségeket, a tőkét vagy a márka erejét.
• A vezetők tisztában vannak azzal, hogy mely területeken akarnak innovációt, és melyeken nem.
• Van elképzelésük arról, hogy a stratégiai célok elérése érdekében hogyan fogják a tehetséget és az erőforrásokat a különböző területeken és időkeretekben bevetni.
• Konkrét célokat és ösztönzőket határoznak meg, amelyek az innovációs csapatot arra ösztönzik, hogy tartsák az elvárt fejlődés mértékét.
A GenAI már ott van az innovációkban
A GenAI előretörése sok vezetőt megingatott abban, hogy vállalatuk mennyire is eredményes a mesterséges intelligencia(AI) alkalmazásában. Az utóbbi két évben 37%-ról 10%-ra csökkent azoknak a vezetőknek az aránya, akik úgy vélték, hogy hatásosan alkalmazzák a mesterséges intelligenciát.
Ezzel szemben az innovációra kész vállalatok másfélszer nagyobb valószínűséggel vezették be a GenAI használatát egy vagy több területen, és ötször nagyobb valószínűséggel alkalmazzák a technológiát széleskörben.
Ezek a cégek a GenAI-t az innovációs folyamat felgyorsítására is használják, miközben új termékeket és szolgáltatásokat terveznek és hoznak létre.
Az innováció jelenlegi bajnokai
A BCG 2005.óta készíti el éves felmérését, a 10 millió dollárnál nagyobb árbevételű cégeknél, több ezer innovációs vezetőt megkeresve, hogy rangsorolja a vállalatokat.
A BCG a mostani tanulmányban öt céget emel ki, az innováció bajnokaiként. Ezek a cégek már nem a klasszikus gigamultik, Apple, Amazon, Microsoft stb.
Egyikük az indiai Tata Group, ahol az ügyvezető elnök, Natarajan Chandrasekaran irányítja az innovációt, három alapelvre összpontosítva: „gondolkodj és törekedj nagyra; előbb az irány és utána a gyorsaság; a vállalati értékek előbbre valók, mint a piac értékelése”.
Mindezeknek köszönhetően a Tata valóban nagyban gondolkodik: 120 milliárd dolláros beruházást tervez 2022 és 2027 között.
A másik a 20 milliárd dolláros árbevételű autóipari technológiai beszállító, az Aptiv, amely egyik kulcsszereplője a jövő elektromobilitásához vezető útnak.
A vállalat üzleti stratégiája világos, rendszeresen frissített jövőképre épül és e vízió alapján rangsorolja az innovációs területeket, a jövőbeli platformokat.
Az egészségügy adja a Novo Nordisk és Eli Lilly cégeket, amelyek számára a diabétesz betegség gyógyítása iránti hosszútávú elkötelezettség a gyógyítás innovációja mellett lehetővé tette, hogy vezető pozíciókat szerezzenek az elhízás elleni gyógyszerek piacán is.
Végül az 1993-ban alapított chip-gyártó NVIDIA bő tíz éve, jó időben váltott stratégiát. Akkor Jensen Huang vezérigazgató az innováció fókuszát a grafikus processzorokról az AI chipek, akkor még csak születőben lévő piacára helyezte át.
Bár ez a piac Huang szavai szerint az első néhány évben „nulla milliárd dollárt hozott”, mégis a cég új képességekbe és chiparchitektúrákba fektetett be, hogy vezető pozíciót szerezzen az AI-alapú adatközpontokban. Mára az NVIDIA Hopper mikroarchitektúrájára épül a ChatGPT, az NVIDIA pedig már a világ második legértékesebb vállalata.