A nemzetközi nagyvállalat a helyi szakmai közösség és az erős egyetemi háttér miatt döntött a a szegedi terjeszkedés mellett.

Continental

A cég vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó budapesti székhelyű üzleti területe, a Continental Autonomous Mobility Hungary Szegeden hoz létre új fejlesztői csapatokat a következő hónapokban.

„A folyamatosan bővülő szegedi ContiTech gyár mellett így a Continental autonóm mobilitási üzletága is megjelenik a városban. A szegedi csapat felépítése melletti érv a magas színvonalú helyi egyetemi képzés, illetve az erős helyi szoftverfejlesztői szakmai közösség” – emelte ki a bejelentésen Keszte Róbert, a Continental Magyarország országigazgatója.

A vállalat autonóm mobilitási tevékenysége Magyarországon a 2018-ban Budapesten átadott mesterséges intelligencia fejlesztési központtal kezdődött, majd a 2022. szeptemberében átadott alkalmazásfejlesztési központtal egészült ki. Jelenleg közel 200 főből áll a budapesti szoftveres csapat, az eseményről kiadott közleményben nem szerepel a szegedi fejlesztői csapat tervezett létszáma.

Távmunkában kezdenek, későbbi terv az önálló szegedi iroda nyitása

A szegedi mérnökök az automatizált járművezetéshez kapcsolódó technológiák kutatásával, fejlesztésével és iparosításával foglalkoznak majd. Az első időszakban a mesterséges intelligencia alapú fejlesztéshez szükséges adatok előkészítése, feldolgozása, az ehhez kapcsolódó eszközök és keretrendszerek, valamint beágyazott rendszerek fejlesztése lesz a fókuszban.

A Szegeden felvett szakemberek az első időkben távmunkában dolgoznak majd, de lesz lehetőség arra is, hogy egyes napokon személyesen is együtt legyen a csapat Szegeden vagy Budapesten. Később önálló iroda nyitását tervezik a dél-alföldi nagyvárosban.

A magyarországi Continental eddig létrehozott fejlesztőközpontjaiban az alkalmazottak a startup-okhoz hasonló vállalkozói szemlélettel dolgoznak, mindezt az anyavállalat globális szervezete részeként. Ugyanez vonatkozik majd a létrejövő szegedi csapatokban dolgozókra is.