A járvány miatt jelentős mértékben átrendeződött céges üzletmenetre, azon belül is a távmunkára kialakított mesterséges intelligencia(AI) alapú megoldás válik mostantól ingyenessé a hazai fejlesztő cég jóvoltából.
A hazai cégek többségénél eddig inkább halogatott digitális átállás a világjárvány és a nyomában járó gazdasági nehézségek miatt a prioritások közé kerül. Van is honnan felzárkózni, az Európai Unió 2019-es Digitális Gazdaság és Társadalom Indexe(DESI) szerint Magyarország egyelőre a sereghajtók közé sorolható a maga 23. helyével.
A vállalati HR és a belső kommunikáció kihívásai
Különösen nagy kihívás ez az időszak a vállalati HR- és belső kommunikációs szakembereknek, hiszen akadályokba ütközik a toborzás, a bizonytalan munkavállalókat pedig az otthonaikban kell egyszerre elérni, motiválni és kielégítően tájékoztatni.
Erre utal egy nemrégiben hazai cégek körében végzett kutatás is. Ez megállapítja, hogy a HR-eseknek külön kihívás lesz az előttünk álló időszak, mivel a kimondottan állásinterjúra fejlesztett program (azaz videóinterjú platform) egyelőre a cégek zömének(84%) a palettájáról hiányzik.
Arra a kérdésre, hogy HR-szempontból mi a legnagyobb kihívás a járványügyi helyzetben, legtöbben a folyamatos változások kezelését(46%) emelték ki, második helyen a dolgozói elégedettség fenntartása és a pánik eloszlatása (32%) szerepel, harmadik legfontosabb feladatként pedig az otthoni munkavégzés körülményeinek a kialakítását nevezték meg (17%).
Chatelka majd segít
Az Audi Hungária Zrt. tavaly augusztus óta használja AI-alapú személyügyi chatbotját, Chatelkát, amit a ChatBoss Team fejlesztett. Az alkalmazás segítségével az Audi munkavállalói azonnal választ és tájékoztatást kaphatnak különböző személy- és munkaügyi, juttatásokkal és szabályzatokkal kapcsolatos kérdéseikre, valamint a különböző céges formanyomtatványokat is pillanatok alatt elérhetik a chatfelületen.
„Sokan most vágnak bele, mert szükségük van támogatásra a toborzás vagy a kollégák akadálymentes tájékoztatása terén. Az egyik legizgalmasabb projektünk most az Attrecto számára készülő chatbotunk, amely kifejezetten a home office munkavégzést támogató megoldás” – mondja Baltay Kristóf, a ChatBoss Team ügyvezetője.
Az eszközt a belső hálózaton keresztül érik majd el a munkavállalók, és a mostani bizonytalan helyzetben felmerülő legfontosabb kérdésekre ad választ 0-24-ben: munkajogi tájékoztató, távmunka szabályzat és praktikus tanácsok is elérhetők az otthon töltött napokra. A megoldás arra is alkalmas lesz, hogy a munkavállalók hangulatát is folyamatosan monitorozza, ami legalább ilyen fontos a tartós távmunka, vagy kényszerleállás idején.
Virtuális lelki segélyszolgálatot is nyújt
Nagy reményt fűz a megoldáshoz a megrendelő Attrecto Zrt. is, hiszen a nemzetközi és a hazai IT-piacon is olyan megrendelőkkel dolgoznak, mint az Aegon, az Audi vagy az E-ON, így a járványhelyzetben is folyamatos kapcsolattartásra van szükség a fejlesztőkkel, projektvezetőkkel.
„Azt se felejtsük el, hogy home office-ban hajlamosak az emberek bizonytalannak és magányosnak érezni magukat a csapatuk nélkül, megszűnik a csoportba tartozás megnyugtató érzése. Úgy gondolom, egy folyamatosan elérhető virtuális kolléga ezt is segíthet enyhíteni”- emeli ki Kiss Gergely az Attrecto vezérigazgatója.
A pozitív fogadtatáson felbuzdulva a ChatBoss Team által fejlesztett home office chatbotot a cég a koronavírus miatt kialakult helyzetben, segítségként ingyenesen elérhetővé teszi más hazai vállalatok számára is.
Amikor nem kopogtathatsz a főnök ajtaján
A vállalaton belüli tudásátadásra is drasztikus hatással van a járványhelyzet, hiszen ennek is szinte minden elemét virtuálisan kell lebonyolítani. Ilyenkor is jól jöhet egy chatbot, erre fejlesztett egy másik rendszert a ChatBoss Team a PwC Magyarországnak, de a tudásmenedzsmentet célozza a magyar cég által, New York város választási bizottságának készített mesterséges intelligencia megoldása is.