Május 20-ától érhető el Magyarországon a Honor első laptopja a MagicBook 15. A kínai márka az 5G és a mesterséges intelligencia(AI) nyújtotta új lehetőségekre építve döntött úgy, hogy Kínán kívül is szélesíti a termékportfolióját, az okostelefonok és a viselhető okos eszközök mellett megjelenik a PC-piacon is.

Az időzítés nem rossz, hiszen a koronavírus nemcsak az egészségügyet világát, hanem a digitális világot is jelentősen felkavarta. A távmunkára, távoktatásra késztetett társadalom digitális eszközök iránti kereslete egyik napról a másikra felszökött, jelentős készlethiányt okozva egyebek mellett a hazai PC-piacon is.

Ezzel kapcsolatban a napokban kerestük meg kérdéseinkkel a hazai piacot rendszeresen monitorozó IDC Hungary elemzőjét, aki mindezeket megerősítve jelezte, hogy a megszokottól eltérően igen erős második negyedév várható majd a magyarországi személyi számítógép értékesítésben.

Vékony, könnyű és erős akkumulátora van

Visszatérve az új szereplőre, a Honor nem ismeretlen a hazai elektronikai piacon, a Huawei célzottan fiataloknak szóló külön márkája, a stratégia a jövőben is rájuk kíván fókuszálni. Nálunk eddig okostelefonokat, vezeték nélküli fülhallgatókat és okosórákat értékesített a márka, utóbbiakban különösen erős pozíciót szerezve. A laptop mellett a későbbiekben egyéb okos termék bevezetése is várható a magyar piacon – hangzott el az online termékbejelentésen.

A hét elején bemutatott MagicBook 15 több ponton is teljesíti az általa megcélzott korosztály elvárásait, vékony, könnyű és az akkumulátora bírja a gyűrődést. A 16,9 mm-es vékonyságú eszköz súlya alig több mint másfél kilogramm. A 15,6 hüvelykes FullView kijelzőjén fényvisszaverődést csökkentő réteg található. Erőteljes AMD Ryzen 5 processzorával a nagy teljesítményt igénylő játékok vagy több munkafolyamat egyidejű futtatására is képes.

Az új gép 42 Wh-s akkumulátort kapott, mellé egy 65 wattos gyorstöltő is társul, ezzel fél óra alatt 53 százalékos töltöttség érhető el az eszközben. USB-C csatlakozója telefon vagy más eszköz töltésére is alkalmas, a töltőkábel pedig adatátvitelre használható, így a felhasználóknak kevesebb kiegészítőt kell maguknál tartaniuk.

Billentyűbe rejthető webkamera, továbbfejlesztett Magic-Link

A notebook PCIe NVMe SSD meghajtóval rendelkezik, amely akár ötször nagyobb olvasási sebességet nyújt, mint egy szokásos SATA SSD meghajtó. Az eszköz pop-up webkamerával érkezik, ami észrevétlenül megbújik a billentyűzet kameragombja alatt.(Ezt már láthattuk a nagy testvér Huawei laptopjaiban.) A billentyű megnyomására jön elő a kamera, és azonnal használatra kész. Maga a készülék pedig az ujjlenyomat-érzékelővel gyorsan és kényelmesen bekapcsolható.

A Honor továbbfejlesztette az intelligens eszközöket összekapcsoló Magic-Linket, ennek segítségével a MagicBook 15 és egy Honor okostelefon kapcsolódása csupán a két készülék összeérintésével megoldható. A Magic-Link 2.0 lehetővé teszi több képernyő együttműködését, megkönnyítve ezzel a márka telefonjain és laptopjain végzett munka összehangolását. Ezzel a megoldással a mobil képernyője megjeleníthető a laptopon, és a mobilon elérhető fájlok a notebook billentyűzetével, egerével szerkeszthetőek.

Ellentétben az okostelefonokkal, a laptopokhoz nem kell saját operációs rendszert fejleszteni, a Microsofttal kötött hosszú távú megállapodás alapján a legfrissebb Windows 10-zel érkezik a hordozható számítógép. A vásárlók a Microsoft 365 otthoni verziójának próba előfizetését is megkapják egy hónapos használatra, ingyenesen, amely az Office alapjaira építkezve biztosít tartalmakat, sablonokat és felhőalapú megoldásokat a mesterséges intelligencia támogatásával.

A MagicBook 15 egyelőre csak amerikai billentyűzettel lesz kapható, mivel első körben most még tesztelni akarják az itteni piacot. A készülék május 20-ától az egyébként fuzionáló Extreme Digital és az eMAG webáruházon keresztül rendelhető meg bruttó 219 990 forintos javasolt fogyasztói áron.