A projektet támogató hírközlési hatóság célja, hogy segítse a „szárnyait bontogató” hazai űripart, továbbá az űrtudományok oktatását. A műhold várhatóan jövő májusban áll pályára.

A legújabb űreszköz 5x5x15 cm méretével a SMOG-sorozat legnagyobb darabja, ami a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék oktatói, kutatói és hallgatói hároméves közös munkájának az eredménye.
Az MRC-100 elnevezést a műhold a Műegyetemi Rádió Club tiszteletére kapta, amely 2024-ben lesz százéves. A klub az összes eddigi kisműhold fejlesztésében részt vett.
„Mivel a tömegkorlát 750 grammnál lett meghatározva, minden helyet kihasználtunk, amit csak lehetett, beleépítettünk a kisműhold térfogat egységébe, így annak súlya elérte a majdnem 600 grammot. A működéshez szükséges alegységek, valamint az elekroszmog vizsgálatát végző berendezésen kívül egy helyzetstabilizáló rendszer is helyet kapott rajta. Sőt, egy GPS és egy kamera is felkerült a fedélzetére” – mondja Gschwindt András, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszékének címzetes egyetemi docense.
Az eszköz vizsgálja a Föld körüli elektroszmogot is
A kisműhold fedélzetén három másik hazai egyetemen – a Szegedi Tudományegyetem, a győri Széchenyi István Egyetem és a Debreceni Egyetem – készült önálló kísérletek mellett a H-Ion és a 27G Kft. mérőeszközei is feljutnak a világűrbe.
A szakemberek szeretnék, ha a kisműhold a Föld sötét oldalán is üzemelne, ezért az eszközbe a négyoldali napelemek mellett, több fedélzeti akkumulátor is bekerült.
„A kisműhold másik oldalán egy eléggé komoly elektronika kapott helyet, ami többek között adatgyűjtésre és mozgásállapot-analízisre képes. A MRC-100 műhold a napokban indult útnak Glasgow-ba, ahol megtörténik a műholdplatformra telepítése. A műholdat Elon Musk Falcon-9 típusú rakétája viszi majd a világűrbe az USA-ból” – mondta Dudás Levente, a BME Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszékének az adjunktusa.
A pályára állítás költségeit az USA-beli ARDC (Amateur Radio Digital Communications – rádióamatőrök a digitális kommunikáció fejlesztéséért) alapítvány fedezi. A támogatás feltétele volt, hogy az MRC-100 széles frekvenciatartományban vizsgálja a Föld körüli elektroszmogot.