Kis Tünde, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) korábbi vezérigazgató-helyettese 2023. január 1-jével igazgatóként csatlakozott újra a PwC Magyarországhoz.

Kis TündeMostani feladatköre a jelentős beruházásokhoz kapcsolódó tanácsadási projektek vezetése, valamint a szolgáltató- és K+F központok helyszínválasztásához és megvalósításához kapcsolódó komplex tanácsadási tevékenység irányítása.

A közgazdász végzettségű szakember az egyetemi tanulmányait követően a PwC-nél helyezkedett el, ahol 16 évet dolgozott vezetőként az állami támogatási tanácsadás területén Budapesten, illetve Münchenben.

Hét évvel ezelőtt csatlakozott a Nemzeti Befektetési Ügynökséghez(HIPA), ahol befektetésösztönzési vezérigazgató-helyettesként vett részt a szervezet iparági struktúrájának átalakításában, valamint ügyfélközpontú működésének megerősítésében. Az elmúlt években számos, Magyarországon kivitelezett nagyberuházási projekt tárgyalásában vett részt, valamint a megvalósításukhoz kapcsolódó tanácsadói tevékenységet irányította.

Új pozíciójában kiemelt céljai között szerepel – a beruházásösztönzés területén megszerzett tapasztalataira és a PwC szakértői tudására alapozva – Magyarország és a közép-kelet-európai régió, mint beruházási helyszín bemutatása, valamint az itt megvalósuló nagy hozzáadott értékű projektek támogatása, elősegítve a PwC hazai és regionális szerepének további növekedését.