Egy friss összesítés szerint a tíz legértékesebb tőzsdei vállalat, aminek a zöme a technológiai ipart képviseli, 2020-ban a világ GDP-jének a 12 százalékát adja. Ezeket a cégeket nem viselte meg a járvány, sőt…

A világ legértékesebb cégei

A tőzsdék ebben az évben a világjárvány közepette is jelentős nyereséget értek el, egyes tőzsdei vállalatok piaci kapitalizációja új csúcsokra emelkedett. A Bankr holland szakoldal által összesített adatok azt mutatják, hogy a piaci kapitalizáció alapján az első tíz legértékesebb vállalat együttvéve 10,06 ezermilliárd dollárt ért 2020. december 13-án, ami a Covid-19 hatással korrigált 84,27 ezer milliárd dolláros globális bruttó hazai termék (GDP) 11,93 százaléka.

Az Apple piaci értéke meghaladja a 2 ezermilliárd dollárt

Közülük az Apple a legértékesebb, a cupertinoi cég piaci értéke 2,09 ezermilliárd dollár, vagyis a világ összesített GDP-jének 2,48 százaléka. Dobogós helyre futott be még a Microsoft 1,59 ezermilliárd dollárral, és nem sokkal lemaradva tőle az Amazon 1,55 ezermilliárd dollárral.

Az első ötösfogat mindegyike amerikai technológiai nagyvállalat, ide még belefért a Google anyavállalata az Alphabet, valamint a Facebook, utóbbi piaci értéke viszont már nem éri el az ezermilliárdos küszöböt.

Az első tízben összesen két távol-keleti vállalat szerepel, a kínai e-kereskedő Alibaba, és a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company Ltd. Előbbi piaci kapitalizációja alig marad el a Facebookétől. A top tíz cég egyaránt képvisel új, gyorsabban növekvő és kiforrott iparágakat.

Gyorsan reagáltak a járvány okozta változásokra

Az adatok alapján elmondható, hogy az Egyesült Államok technológiai vállalatai uralják a legértékesebb márkákat világszerte. Az első öt vállalat részvényei 2020-ban kifejezetten szárnyaltak a járvány idején, köszönhetően a pandémia okozta változásokra adott válaszaiknak, amelyek sikeresen terelik az online térbe a munkát, a tanulást a szórakozást és a vásárlást is. Utóbbinak köszönheti idei látványos növekedését az e-kereskedő Amazon és Alibaba.

Mivel ezek a cégek képesek megfelelő megoldásokat nyújtani a világjárvány idején is, a befektetői bizalom jeleként a részvényeik felértékelődtek. Egyeseké egyenesen történelmi csúcsokat ért el, elég csak az elektromos autógyártó Teslára gondolni, amelynek piaci értéknövekedése meghaladta a 600 százalékot.

A Bankr elemzése azt is megemlíti, hogy a pandémia nélkül a legértékesebb vállalatok aránya a globális GDP-hez képest alacsonyabb lenne. Az egészségügyi válság és a szükséges védelmi intézkedések ugyanis súlyosan befolyásolták a gazdasági tevékenységet. A járvány következtében a világgazdaság összességében mintegy 4,2 százalékkal zsugorodott. A globális gazdaság azonban lassan visszaáll a normális működésre, különösen a koronavírus vakcina bevezetése után.

A világ legértékesebb cégei
Forrás: Bankr