Miközben a legtöbb ipari üzem Magyarországon is leállásra kényszerült, a Lenovo sárvári gyára a járvány idején is teljes kapacitással működik. Mit hozott, és miben lesz más a pandémia utáni helyzet a világ legnagyobb PC-gyártójánál? A témáról Lukács Anitával a hazai leányvállalat ügyvezetőjével beszélgettünk.
A járvány mintegy 10 százalékkal vetette vissza a globális PC-piacot. Miközben kereslet lett volna az eszközökre, de a koronavírus már az év elején térdre kényszerítette a kínai üzemeket, mivel a karantén miatt nem volt ember a gyártáshoz.
Rekordmennyiségben termel az egyetlen európai Lenovo üzem
„Ezért gyakorlatilag már február elejétől elindult a Lenovo raktáraiban lévő alapanyagkészlet Sárvárra, az anyavállalat egyetlen európai gyárába, ami most rekordmennyiségben termel” – mondja Lukács Anita. (Sárváron asztali gépek és szerverek készülnek. – a szerk.)
Időközben a kínai üzemekben is újraindult a termelés. Az összes elmaradt szállítást április végére sikerült pótolni, és már az újabb megrendelések is jönnek. A vuhani üzeme is megnyitott, amely az ott készülő tabletjei miatt fontos a márkának.
Magyarországon az alkatrész utánpótlással sincs gond, már csak a szokásosak hiányokkal kell megbirkózni :nincs elegendőmennyiségben Intel processzor, ez már második éve probléma, kevesebb van SSD-ből, annak az ára is megy felfelé.
A piaci helyzet is kezd helyreállni, már tudnak minden termékkategóriában szállítani. Az első negyedévben a tabletek nagyobb része, a notebooknak pedig egy kisebb része nem érkezett meg, a már említett kínai leállások miatt.
„Áprilisban viszont az addig függőben volt rendeléseket is teljesítettük, így a második negyedévünk várhatóan nagyon jó lesz. Márciusban ugyanis jelentősen felfutott a rendelésállomány, olyannyira,hogy a gépek egy részét még emelt áron is vitték, ami részben a forint gyengülésére vezethető vissza” – mondja Lukács Anita.
A leapadt készleteket áprilisban sikerült feltölteni, és egyelőre nem csökkent a lakossági kereslet, amit egyébként az elemzők megjósoltak a második negyedévre. A nagyvállalati megrendelések még továbbra is nőnek, elsősorban a távmunka miatt.
Most jók a kilátások, nagy kérdés azonban, hogy a gazdaság mennyire sínyli meg a járványt, mind a konzumer, mind a vállalati oldalon. Előbbinél nem tudható mekkora lesz és meddig tart a munkanélküliség megugrásának a hatása, a nagyvállalati oldalon meg azt nem tudni, hogy még hányan mennek csődbe.
Egy éve eltűntek a hazai PC-piacról az állami megrendelések
Az ügyvezetőnő szerint az állam az, ami kiránthatja a mélyből a hazai IT piacot. Egy éve nincsenek nagyobb állami beszerzések, azóta lassú a közbeszerzés, amit kormányzati döntés alapján az újonnan alakult, Digitális Kormányzati Ügynökség(DKÜ) vett át. Ennek viszont nagyon elhúzódott a tényleges beindulása, de most már elindultak a folyamatok.”
Úgy gondolja, hogy most majd lesznek állami beszerzések a távmunka és a távoktatás miatt, illetve néhány egyéb projekt miatt. Ha sikerül ezt az alvó egy évet bepótolni, és a veszélyhelyzet miatt még több eszközt beszerezni, az amúgy helyre teheti a piacot. Bizakodó, mint mondja: már látni a fényt az alagút végén, március végén kijöttek az első állami beszerzések.
Vírusállónak bizonyuló anyavállalati stratégia
Nagyon tiszta egyszerű stratégiái vannak a Lenovonak, amik a mostani extrém helyzetben is életképesnek bizonyultak. A legutóbbi – két éve frissült koncepció – már arra igyekszik választ adni, hogyan menjen tovább az új világban egy hardvergyártó, hogyan hajtsa végre a saját intelligens transzformációját.
A cég jelenlegi stratégiája három pilléren alapul. Az alappillér, hogy a PC-technológiában az eddig elért piaci elsőséget és ezzel együtt annak profitabilitását is meg kell őrizni.
A második pillérrel meg kell erősíteni az új utakat, amit a mobiltelefon- és a szerverbiznisz jelent, ezek nagyjából négy éve kerültek be a cég életébe.
A harmadikkal pedig előtérbe helyeződnek a jövő technológiái, ami eddig Kínán belüli fókuszú volt. Ez lényegében egy cégen belüli inkubátorház, ami nagyon szoros kapcsolatot tart fenn a startupokkal. Támogatja, vagy egy bizonyos idő után fel is vásárolja azokat, főleg amelyek ötletei, termékei beilleszthetőek a Lenovo gyártási profiljába.
A tematika fókuszában most legfőképpen a felhő, az okos eszközök, a mesterséges intelligencia áll. A harmadik pillérrel a végső cél, hogy megtalálják azokat a lehetőségeket, amivel az ott elért eredményeket rá lehet húzni az első kettő pillérre.
Mesterséges intelligencia alapú okos eszközök
A hírekben többnyire az alaptermékekről esik szó, pedig a cégnek már most is sokféle okos eszköze és számtalan olyan megoldása van, ami szuperszámítógépes környezetre, mesterséges intelligencia alapú koncepcióra épül.
A dolgok internete(IoT) kategóriába sorolható okos eszközök sorában az elsők között lépett a piacra az AR/VR alapú headsetekkel, köztük a MirageSolo VR headsettel, illetve a Disney-vel közös együttműködés révén piacra dobott Star WarsMirage-féle eszközökkel.
Ezek fejlesztése nem öncélú, számtalan projektben mutatják meg a valódi képességeiket. Az eszközöket bevetették már gyerekkórházakban, a tartós kezelésre szorulók kikapcsolódására, de segítettek már szorongásos felnőtt betegek gyógyításában is. Ha már gyógyítás, a Lenovo és az Intel közös fejlesztésű eszköze adta vissza az ismert angol elméleti fizikus, az azóta elhunyt Steven Hawkingnak a hangját is.
„A tableteknél is bejelentettük az első okos tabletet, a Google Assistance-szel együttműködésben, ami egyelőre csak angolul érhető el. Vannak már ezenkívül okosórák, okos kijelzők, amelyek nálunk egyelőre amiatt nem érhetőek el, mert a partner Amazon a mi régiónkat még nem támogatja” – mondja Lukács Anita. Hozzáteszi: Kínában ennél is jóval nagyobb a márka kínálata, ott kapható okosporszívó, okos cipő is. A Lenovo gyakorlatában ez természetes, mert az újdonságokat először a hazai piacán teszteli, és éri el a gazdaságos termelésnagyságot.
A cég tavalyra már a legnagyobb szuperszámítógép gyártó is lett a világon. A 100 legnagyobb installációnak a világon a fele Lenovo gyártmány, utóbbi projektek nagy egyetemi kutatóműhelyekhez kötődnek.
„A már említett három pillér kapcsán elmondhatjuk, hogy az előző kettő adja a vázat, a harmadik pedig megtölti azokat tartalommal, a különböző iparágak igényeit kiszolgáló megoldások születnek belőle” – emeli ki Lukács Anita.
Az eddig csak Kínában értékesített termékek megjelennek a világpiacon
Az alappillérek, köztük a legrégebbi Thinkpad márka notebookjai is képesek a megújulásra. Itt van az első 5G-képes notebook, vagy az ugyancsak 5G-s Motorola mobil, vagy a néhány hónap múlva piacra kerülő hajtogatható ThinkpadX1 notebook.
A legszigorúbb katonai elvárásoknak is megfelelő eszközök akár extrém körülmények között is bevethetők. Használják őket az űrállomásokon, vagy az Északi Sarkon található kutatóállomáson is, ahol a különböző meteorológiai adatokat gyűjtik be.
Norvégiában Thinkpadeket építenek be hókotró gépekbe, hogy azok óriási hóesés idején vezető nélkül is tudjanak közlekedni. Szingapúrban a Lenovo okos kameráit használják az uszodákban, az eszközök segítik az úszómesterek munkáját, idejekorán felismerik a medencében esetleg bekövetkező baleseteket.
Ha már szóba került a Motorola, Lukács Anitától megtudjuk, hogy a patinás, egykori amerikai márka a jövőben atekintetben is nagyobb figyelmet kap a termékstratégiában, hogy megint lesznek a márkára alapozó prémiumkategóriás fejlesztések, az 5G-n kívül jön a hajtogatható Razr változat is. „Ahhoz, hogy valódi márka lehess, ezen a végén kell a dolgot megfogni”- mutat rá az ügyvezetőnő.
Nem gondolja ugyanakkor, hogy az ilyen széleskörű termékkínálattal a cég elaprózza az energiáit. Mint mondja, az új dolgok ugyanis nem erőforrás átcsoportosítás útján mehetnek végbe, hanem többleterőforrásként, általában cégfelvásárlás által.
A járvány utáni helyzetben most az a legfontosabb, hogy megerősödjön a stratégia harmadik pillére, ami a maga megoldásaival segíthet a felgyorsuló digitális átállás sikeres végrehajtásában.
„A stratégiát sokkal gyorsabban teljesítjük ki, jóval több fejlesztés lesz, amit eddig csak Kínában értékesített a cég, most elkezdi globálisan is árulni. Ilyen például a legújabb, hőkamerás mérési rendszer, ami iránt várhatóan igen nagy lesz a kereslet” – összegzi Lukács Anita.