A magyarországi erősorrend a harmadik negyedévben – Samsung(1), Xiaomi(2), Apple(3) –, a negyedik helyre viszont egy teljesen új szereplő az OPPO tudott felkerülni. A kínai márka kevesebb, mint öt hónapja indult el saját képviselettel nálunk.

Vezető okostelefon márkák a hazai piacon

A Canalys elemző cég harmadik negyedévi okostelefon-piaci jelentése azt mutatja, hogy a magyarországi piac „fejnehéz”, a dobogósok elviszik a kínálat négyötödét. A sorrend sem változott a korábbi negyedévhez képest, 39 százalékkal vezet a Samsung, a második, 25 százalékos piaci részesedésű Xiaomi előtt. Nálunk nem sikerült az áttörés az Apple-nek, amely a világpiacon vissza tudta szerezni a korábbi második helyét. Az almalogójú márka a magyar piacon 17 százalékkal a harmadik.

Az OPPO a 3 százalékos részesedésével már dobogó közelbe került, a közép- és kelet-európai régió országaiban összességében 35%-kal tudta növelni a készülék szállításait. A távol-keleti márka június végén jelentette be, hogy az európai terjeszkedés újabb lépéseként Magyarországon is megkezdi hivatalos működését.

A márka a hazai piacon két okostelefon és három vezeték nélküli fülhallgató modellel indult, valamint azóta egy újabb okostelefonnal bővítette a kínálatát. Az OPPO célja, hogy 2024 végére mind Európában, mind Magyarországon egyike legyen az okos eszköz piac első három szereplőjének – derül ki a cég közleményéből.

A felsorolt márkák mellett, 2 százalékos részesedéssel az 5. helyen áll a Nokia brandet továbbvivő HMD Global.

 

Vezető okostelefon márkák a hazai piacon