Újabb szereplő tűnik el a magyar távközlésből, miután négy és fél hónappal az első bejelentés után megszületett a megállapodás a Vodafone felvásárlásáról, ami további átrendeződést, koncentrációt és az állam újbóli megjelenését hozhatja a hazai piacon.

Vodafone eladás

A szerződés szerint a 4iG leányvállalatán az Antenna Hungárián keresztül szerez 51 százalékos irányító részesedést, míg az államé lesz a kisebbségi 49 százalékos befolyás a Vodafone Magyarország Zrt.-ben. A javarészt állami garanciavállalású hitelből megvalósuló 660 milliárd forintos(1,7 milliárd euró) tranzakció a pénzügyi teljesítéssel várhatóan január 31-én zárulhat, és mivel stratégiai jelentőségűnek minősített, így kikerüli a versenyhivatali eljárást is.

A múlt év augusztusában megszellőztetett ügylet nagymértékű átrendeződést hozhat a magyarországi távközlésben, ahol az eddigi egyik meghatározó szereplő beolvadásával növekszik a piaci koncentráció, és még ha közvetett tulajdonláson keresztül is, de évtizedekkel a Matáv privatizációja után ismét megjelenik az állami szerepvállalás.

Ezt a tranzakció kapcsán kiadott közlemény úgy fogalmazza meg, hogy a 4iGCsoport és a Vodafone Magyarország vezetékes és mobilkommunikációs portfóliójának egyesítésével létrejövő nemzeti vállalatcsoport számos szolgáltatási területen nyithatja újra a piaci versenyt.

A mobil lábhoz már meg lesz a kellő mennyiségű frekvencia

Az akvizíció egyik fő célja volt, hogy a Vodafone Magyarország felvásárlásával az oly régóta áhított mobil lábat is megerősítheti a 4iG, s mindehhez nem kell további hónapokat, éveket várni az újabb frekvenciákra. Az eddig megszerzett mobil láb: a DIGI mobil részlege által birtokolt frekvencia ugyanis nem elegendő egy teljes értékű mobilpiaci jelenlét kiépítésére.

Az ügylettel a 4iG és a magyar állam tulajdonába kerülnek a Vodafone Magyarország Zrt. mobilfrekvenciái, aktív rádiós átviteli berendezései, aktív antennái és kábelei, a kültéri kabinetek egy része, továbbá az felhordó és a tornyokat kiszolgáló optikai hálózata egyaránt.

Az infrastruktúra passzív elemeit a nemzetközi trendeknek megfelelően a Vodafone már 2020-ban kiszervezte, akkor kötött hosszú távú bérleti és szolgáltatási szerződése alapján az ezen típusú hálózati berendezések bővítését és fejlesztését a jövőben is a Vantage Towers magyarországi leányvállalata végzi. Utóbbi társaság anyavállalata is időközben felerészben új tulajdonoshoz került, a Vodafone csoport eladta azt a GIF-KKR amerikai befektetési alapnak.

Így rendeződhet át a hazai szolgáltatói piac

A 4iG-Vodafone tranzakció zárását követően a hazai mobil hang- és internetpiacon a 4iG Csoport (DigiMobil) és a Vodafone közös portfóliója a második legnagyobb lesz.

Vodafone eladás
Forrás: NMHH
Vodafone eladás
Forrás: NMHH

Változhat az eddigi felállás a vezetékes internet és a tévés piacon is, ahol a 4iG közleménye szerint a UPC-t korábban felvásárló Vodafone révén ezekben a szegmensekben piacvezető pozíciót is szerezhet.

Vodafone eladás
Forrás: NMHH
Vodafone eladás
Forrás: NMHH
Vodafone eladás
Forrás: NMHH

Az előzetes számítások szerint az akvizíció zárását követően a 4iG csoport érdekeltségébe tartozó távközlési vállalatok(DIGI, Invitel, Invitech, Antenna Hungária) Magyarországon összességében 7,6 millió RGU-val (bevételt biztosító előfizetéssel) rendelkeznek majd.

A legnagyobb iparági tranzakció a Matáv privatizáció óta

Ez már a sokadik tranzakció a 27 éve még szoftverfejlesztő cégként indult FreeSoft, majd felvásárlások sorával rendszerintegrációs csoporttá alakult társaság életében. A mára közel 6 ezer fősre nőtt vállalkozás néhány éve nemcsak nevet váltott, hanem olyan stratégiai célokat fogalmazott meg a jövőre nézve, hogy a banki szektorhoz hasonlóan az infokommunikációs piacon is létrehozza a teljesen magyar tulajdonú „nemzeti szolgáltatót”. (Azóta tőkeemeléssel 25 százalékos tulajdont szerzett benne a német Rheinmetall jármű- és hadiipari cég.)

Megkeresésünkre a Vodafone Magyarország jelezte, hogy a tranzakcióval kapcsolatban nem közölhet további információt. Fontosnak tartották kiemelni ugyanakkor, hogy a szolgáltató üzletmenete zavartalan és folyamatos, szolgáltatásai teljes mértékben és folyamatosan működnek.

A Vodafone nem hagyja el teljes egészében Magyarországot

A 90-es évek végén harmadik szereplőként jelent meg a magyarországi mobilpiacon a Vodafone csoport. A mostani bejelentéssel a brit márka itteni szerepvállalása a klasszikus távközlési szolgáltatások piacán közel negyedszázaddal később véget ér.

Maga a brit távközlési nagyvállalat ugyanakkor nem teljes mértékben vonul ki a magyar piacról. A jó pár éve Magyarországra hozott globális pénzügyi szolgáltatóközpontja a Vodafone Intelligent Solutions továbbra is nálunk marad, sőt a profil időközben informatikai és műszaki marketinggel is kiegészült.

Okafogyottá válhat a Yettel kisebbségi részesedés megtartása

A 4iG az Antenna Hungárián keresztül 2019-ben 25 százalékos részesedést szerzett a Yettel előd Telenor Hungary-ban is, de ez sem nem irányító, sem nem jelentős részesedés a hazai mobilpiacon.

Akkor úgy tűnt, hogy az első körös Telenor belépés célja egy későbbi teljes tulajdonszerzés, de ezt határozottan cáfolta a Yettel Hungary cseh tulajdonosa a PPF-csoport, mondván hosszabb távra terveznek a magyarországi leányvállalatukkal. Így a Vodafone Hungary felvásárlásával egyre közelebb kerülhet az a lépés is, hogy a 4iG megváljon a Yettelben lévő részesedésétől, valamilyen formában „visszavásároltatva” azt a korábbi tulajdonossal.