Ugrásszerűen megnőtt azoknak a külföldi diákoknak a száma, akik műszaki diplomájuk megszerzése után magyarországi nagyvállalatoknál pályáznak pályakezdő mérnöki pozíciókra – derül ki az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség legfrissebb felméréséből.

Ebből az is kiderül, hogy az idei egyetemi, főleg vidéki campusokon megtartott állásbörzéken 80 – 90 százalékban határon túli fiatalok érdeklődtek a meghirdetett hazai mérnöki állások, gyakornoki lehetőségek iránt. A külföldi diákok főként határozott időre szóló állásokat kerestek, amelyek révén megfelelő szakmai tapasztalatokat és gyakorlati ismereteket szerezhetnek.
„A mérnöki tudás és diploma sokat ér a piacon. Évek óta nagy a kereslet a fiatal pályakezdők iránt is, köszönhetően az országban megvalósuló újabb és újabb beruházásoknak, amelyek hozzáértő műszaki szakembereket igényelnek. A hazai felsőoktatás viszont továbbra sem tudja megfelelő számban garantálni a szakma következő generációját, aminek egyrészt az az oka, hogy egyre kevesebben jelentkeznek műszaki képzésekre, másrészt a lemorzsolódások miatt sokan el sem jutnak a diplomáig” – mutat rá a hazai műszaki felsőoktatás sanyarú helyzetére Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke.
A hazai mérnökpalánták zöme is külföldi munkalehetőséget keres
A szakember úgy látja, hogy a pályakezdő magyar mérnökök javarészt azért maradnak távol a kifejezetten őket megcélzó műszaki állásbörzéktől, mert közülük is sokan eleve külföldi tapasztalatszerzésben gondolkoznak.
Azok pedig, akik mégis a magyarországi nagyvállalatoknál szeretnének elhelyezkedni, többségében a diploma után kezdenek csak aktívan munkát keresni. Ezzel szemben a külföldi hallgatók jobban előre terveznek, és még a végzés előtt szeretnék biztosítani a helyüket valamely magyarországi nagyvállalat mérnöki csapatában, ezért növekszik évről – évre a nem magyar anyanyelvű diákok száma az állásbörzéken.
A cégek saját statisztikái szerint a hozzájuk jelentkezők közel felét sikerül is valamilyen pozícióban alkalmazniuk. A mérnöki fizetések a műszaki területek iránt érdeklődök számára nagyon csábítóak – állapítja meg a felmérés. Jellemzően egy-két éves munkatapasztalattal már félmillió forintot meghaladó bruttó fizetést is kaphatnak a fiatalok, akiknek a vállalatok többsége a folyamatos fejlődéshez továbbképzést, valamint kiszámítható, tervezhető karrier utat is nyújt.