Hogyan haladnak a vállalatok a 2050-es klímacélok eléréséhez szükséges energetikai és infrastrukturális átállással? Ehhez milyen lépéseket várnak el még a cégvezetők a vállalkozásuknak otthont adó országok kormányaitól? Ezeket a témákat boncolgatja egy friss nemzetközi kutatás.
Átfogó nemzetközi felmérésben, 22 ország 1400 cégvezetője bevonásával, valamint mélyinterjúk alapján készített erről jelentést a Siemens Smart Infrastructure üzletága. Ebben a társaság arra kereste a választ, hol tart a 2050-re kitűzött klímacélok megvalósítása, köztük a nettó zéró széndioxid-kibocsátás, vagyis a dekarbonizáció eléréséhez szükséges infrastrukturális átállás.
A tanulmány hangsúlyosan mutat rá, hogy már most sürgetőek lennének az intelligens fenntarthatósági fejlesztések, amelyektől az üzleti világ szereplői nemcsak a kibocsátás csökkentését, hanem egyéb pozitív hatásokat is várnak.
A gond az, hogy a cégvezetők körében viszont ma még egyáltalán nincs meg az összhang a legfontosabb lépésekkel és az azokhoz szükséges eszközökkel kapcsolatban sem. Ráadásul ma még nagyfokú bizonytalanság uralja a piaci szereplőket a jövővel kapcsolatban és azzal, hogy a célok elérésének mekkora a realitása.
Fel kell gyorsítani az energiaátállást
A felmérésben résztvevők csupán fele (52%) vélte úgy, hogy a vállalatának otthont adó országban valóban következetes dekarbonizációs stratégiát követnek.
Arra a felvetésre, hogy mit tennének, ha rendelkezhetnének az országok fenntarthatósági céljaira szánt büdzsé fölött, a megkérdezettek a legfontosabbak között a megújuló energiaforrások bővítését (59%), az ezekhez kapcsolódó energiatárolók fejlesztését (58%), a biztos és a kihívásoknak ellenálló energiaellátást (56%), illetve a fosszilis energiaforrások kivezetését (50%) jelölték meg.
Kevésnek és lassúnak bizonyulhat ugyanakkor a kutatás szerint az infrastrukturális átállás számos célja, sőt a fent említett kulcsfontosságú területeken is rengeteg munka vár még a szereplőkre.
A szabályozóknak is új keretfeltételeket kell építeniük a megvalósítás szakaszaira. Vegyük például a villamosenergia-piacot, ahol a javadalmazási rendszer továbbra is a hagyományos időkereteknek és befektetési típusoknak kedvez.
Nyomás van a hálózatüzemeltetőkön, hogy változtassanak beszerzési és döntéshozatali folyamatokon, miközben nincs egyértelmű konszenzus arról, hogyan kell ezt megtenni. Egyes szolgáltatók új megközelítéssel kísérleteznek, de ezek még messze vannak az általános gyakorlattól.
Azon is vita van még, hogy mely technológiákat kell bevonni, és hogyan kell a rendszereknek fejlődniük.
Mindeközben minden érdekeltnek – vállalkozásoknak, közműveknek, lakástulajdonosoknak – szüksége van arra, hogy tudja, mire készüljön.
Tudjon róla, mikor lesznek kivezetve a gázkészülékek, vagy maradhatnak a helyükön, csak más „fűtőanyagra”, esetleg hidrogénra lesznek átállítva? Vagy netán összekapcsolják őket a távfűtéssel? A megalapozott, jól végiggondolt befektetésekhez szükség van ezeknek a terveknek az ismeretére.
Mert nem kis összegekről van szó. Az eddigi számítások szerint a karbonsemlegesség elérése több évtizedet és világszerte összesen mintegy 275 ezermilliárd dollárnyi befektetést is igényelhet.
Az átállás jelentős változásokat követel továbbá, nemcsak az energiagazdálkodásban, hanem az ipari folyamatokban is, valamint az épületek energiahatékonyságának is ehhez kell igazodnia.
A felelősség a fejlett és a fejlődő világot egyaránt terheli
A fenntarthatóság megvalósításában nemcsak a fejlett, hanem a fejlődő országoknak is részt kell vállalniuk – emeli ki a kutatás, amely arra is rámutat, hogy az előbbiek jóval optimistábbak a célokhoz vezető folyamatokkal kapcsolatban.
A német, osztrák és svájci cégvezetők például inkább pozitív szavakkal jellemezték(47% pozitív, 11% negatív) az átmenetet, nem így a dél-afrikai válaszadók, akik majdnem ilyen arányban voltak inkább negatív véleményen (10% pozitív, 42% negatív).
A kihívások ellenére léteznek jó példák a fejlődő világban is. Vietnámban és Indiában például, Kínához hasonlóan, ma már jellemző, hogy a két- és háromkerekű motorkerékpárokat elektromosra cserélik.
Ezekben az országokban a közúti közlekedés teljes benzinfogyasztásának mintegy felét adják ezek a járművek, így jelentősen csökkenhet a fosszilis üzemanyagok használata, valamint az ehhez köthető CO2 kibocsátás is.
Ösztönző megoldások a városok kibocsátásának a visszaszorítására
A városok a karbonkibocsátás egyértelmű központjai, így ezeken a területeken kiemelten fontos változásokat elérni. Mik lehetnek a legkézenfekvőbb megoldások?
A válaszadók ide sorolják az adatalapú városüzemeltetést (42%), az épületek hűtési-fűtési rendszerének karbonmentesítését, villamosítását (41%), a hulladékok csökkentését, valamint az újrahasznosítást (40%).
A megkérdezett felsővezetők közel fele egyetértett azzal is, hogy az elektromos járművek árát támogatásokkal vagy adókedvezményekkel kellene csökkenteni, így ösztönözve a járműcseréket. Az effajta támogatásokkal a válaszadók negyede viszont egyáltalán nem ért egyet.
Az épületek sem maradhatnak ki a „zöld” átállásból
A klímacélok teljesítéséhez növelni kell az épületek energiahatékonyságát, legyen szó ipari létesítményekről vagy irodaházakról. A globális széndioxid-kibocsátás 39 százalékát ugyanis éppen a felsorolt építmények adják. Ezek 28 százaléka a működésből (pl. fűtés, hűtés, energiaellátás), 11 százalék pedig az alapanyagokhoz és a kivitelezéshez köthető emisszióból ered.
Ehhez képest az épületek kibocsátását jelenleg alulértékelik, sok szervezet nem is foglalkozik vele kellő súllyal. A felmérésben résztvevőknek például csak alig több mint egyharmada(37%) tapasztal értékelhető fejlődést ezen a területen.
Az új építményeknél már többnyire megjelennek ezek a hatékonysági szempontok. Talán még ennél is fontosabb azonban a meglévő épületek felújítása, mivel ezek 85-95 százaléka várhatóan még 2050-ben is használatban lesz. Utóbbi már csak azért is érdemel nagyobb figyelmet, mert kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a lebontás és az újjáépítés.
Amikor a suszter cipője (is) lyukas
A felmérésben résztvevők a jövőt illetően a saját cégükkel szemben is bizonytalanok és inkább pesszimisták. Alig 40 százalékuk gondolja elérhetőnek a vállalatuk által kitűzött, rövid távú klímacélokat, és csak 44 százalékuk tartja valószínűnek, hogy 2030-ig egyáltalán elérik ezeket.
Abban is erősen megoszlik a felsővezetők véleménye, hogy saját vállalatuk mennyire részletes fenntarthatósági tervekkel rendelkezik, kommunikálja-e ezeket nyilvánosan, illetve ellenőrizhető módszerekkel mérik-e a célok megvalósítását.
