Jelentős összegű mobilhálózat-fejlesztési beruházást vállalt 2028-ig a Yettel Magyarország és a CETIN Hungary, a kormánnyal kötött együttműködési megállapodás keretében.
A közös nyilatkozat szerint a magyarországi digitalizáció fejlesztését szolgáló együttműködésről állapodott meg a kormány, a Yettel Magyarország Zrt. és a távközlési infrastruktúraszolgáltató CETIN Hungary Zrt.
A megállapodás alapján a szóban forgó vállalatok 2024-2028 között legalább 72 milliárd forint értékű mobilhálózat-fejlesztési beruházást hajtanak végre. A dokumentum emellett a kiberbiztonságról, közelebbről meg nem határozott innováció(k)ról továbbá egyetemi együttműködésről is szól.
A Yettel és a CETIN vállalása nyomán 2028 végére akár 99%-ra növekedhet az országos 5G lakossági kültéri lefedettség. A megállapodásban a kormány a maga részéről pedig azt az ígéretet tette, hogy az állam a jövő évtől megszünteti a hírközlési szolgáltatókat terhelő távközlési pótadót.
A Yettelnél nemrégiben egy többéves hálózatmodernizációs projekt zárult le. A mobiltársaság több tízmilliárd forintos beruházás keretében újította meg a mobilhálózatát. A felújítás során fő szempont volt, hogy az infrastruktúra a lehető legnagyobb mértékben legyen képes kiszolgálni a mobile-only koncepciót.
A CETIN 2020. júliusi megalakulása óta mintegy 83 milliárd forintot fektetett be komplex, több mint 4ezer bázisállomásból álló mobiltávközlési, adatátviteli, IT- és biztonsági infrastruktúrájának fejlesztésébe.
A társaság emellett együttműködik a kormánnyal az állami tulajdonú hálózatok fejlesztésében és az 5G célú referenciaprojektek lebonyolításában is, a magyar vállalkozások 5G használatának ösztönzéséért.
Korábbi kormányzati megállapodások a távközlési szereplőkkel
Tavaly szeptemberben a kormány a Magyar Telekommal írt alá hasonló megállapodást, ugyancsak az ágazati különadó kivezetése fejében. Az akkori közös nyilatkozat szerint a Magyar Telekom vállalta, hogy a következő négy év során további 1 millió hazai háztartást lefedő, gigabitképes sávszélességet biztosító vezetékes hálózatot építi ki négy év alatt.
Két hónappal később a kormány megállapodott a 4iG-vel is, a szándéknyilatkozatban a cégcsoport vállalta, hogy 2028-ig 150 milliárd forint összértékű mobil- és vezetékes hálózati fejlesztést hajt végre Magyarországon.