Új formavilágot hoz az okoseszközök világába az okosgyűrű, ami leginkább az okosóráknak jelenthet komolyabb konkurenciát. Már vannak ilyen „ékszerek” a piacon, de nagy a várakozás a Samsung hivatalosan most leleplezett okos gyűrűje, a Ring körül.

Samsung okosgyűrű
Forrás: Samsung

A Samsung először az idén januári Unpacked eseményén tett említést az új okos eszközéről, a héten zajló barcelonai mobil világkonferencián(MWC) résztvevőknek pedig már szemmel láthatóvá is tette azt.

Még nagy a titkolódzás az okosgyűrű körül

Ettől függetlenül még mindig kevés részletet osztott meg a gyártó még a szakmai közönséggel is, hogy mit tud majd, mire is lesz jó az eszköz. Van néhány kiemelt hírportál, szakmai oldal, akiknek az újságírói „hands-on” élményben is részesülhettek a gyűrűvel kapcsolatban.

Ide sorolható a Techradar szakportál, amelynek újságírója elég sok részletet feltárt a cikkében a készülő új eszközről.

Mint írja, a Galaxy S24 bemutatóján januárban a Samsung csak megerősítette a Galaxy Ring létezését, de sem az árról, sem a pontos megjelenési dátumról nem lehetett még tudni.

Most már hivatalosabb, hogy mit tudhatunk a dizájnjáról, és milyen funkciókat várhatunk tőle.

A Samsung első okosgyűrűje várhatóan az idei év második felében jelenik meg, azon az Unpacked eseményen, amelyen hírek szerint bemutatkoznak a koreai márka újabb hajtogatható telefonjai.

Hogy mennyibe fog kerülni? Egyelőre csak annyi sejthető, hogy valószínűleg többe, mint a Samsung Galaxy Watch 6.

Ami eddig tudható róla

Jelenleg, amit biztosan tudunk, azon kívül, hogy a gyűrű valóban létezik, állítják, hogy kiváló lesz az alváskövetésben, bizonyos képességekben követni fogja az fizikai aktivitásunkat, és még az idén piacra dobja a Samsung.

A Techradar cikkírója az MWC-n folytatott interjúja során megtudta, hogy a Ring főként az alvási képességekre összpontosít.

A gyűrű négy új mérőszámot követ majd, amelyeket a legutóbbi Samsung okosóra, a Galaxy Watch 6 nem: ez a folyamatos pulzusszám alvás közben, alvási késleltetés, légzésszám és éjszakai mozgás.

A Ring a menstruációs ciklus nyomon követését is kínálja a Natural Cycles alkalmazással együttműködve, bőrhőmérséklet-érzékelő segítségével. A nap folyamán pulzusszámadatokat is gyűjt.

A gyűrű nyomon követi a mozgást, beleértve a lépésszámot is, de nem rendelkezik GPS-szel.

Samsung okosgyűrű
Forrás: Samsung

A kiállításon a prototípusok három kivitelben láthatók: kerámia fekete, arany és platinaezüst. Az még nem világos, hogy színes műanyag vagy fémlemezről van szó. A gyűrű belseje fekete, itt vannak elhelyezve az érzékelők és három „csomó” a bőrrel való fokozottabb érintkezés érdekében.

A prototípusok nagyon könnyűek, mérettől függően 2,3-29 g-ot nyomnak, és többféle ujjméretben láthatók.

Az akkumulátor élettartama nem ismert, de az akkumulátor mérete 14,5 – 21,5 mAh között mozog.

Segít a Samsung Health beígért frissítése

Az idézett szerző tud védjegybejelentésről és néhány Samsung szabadalomról, amelyek elektrokardiogramot (EKG) tartalmazó érzékelőkről szólnak, a nyugalmi pulzusszám és a mozgásban lévő pulzusszám mérésére.

Valószínűnek tűnik, hogy a Galaxy Ring EKG és PPG (Photoplethysmography) szenzorokkal lesz felszerelve, hogy érzékelni tudja a szabálytalan szívverést. A gyűrű egy véroxigénszintmérő érzékelőt is tartalmaz.

Mindez jól működik majd a Samsung Health alkalmazás beígért frissítésével. Az app számos új funkciót kap, köztük az „új intelligens alváselemzést”, amelyben szerepel az apnoe-figyelmeztetés is.

A „My Vitality Score” funkció a gyűrűt is érinteni fogja. Ez a pulzusszám változását, az általános alvást, az aktivitást és a nyugalmi pulzusszámot is felhasználja, hogy egyetlen „Vitality score”-t generáljon a fizikai és mentális állapotunkról.

Az okosgyűrűk jellemzően az okosórák diszkrétebb változatai, amelyek nagyobb hangsúlyt fektetnek a fitneszkövető szerepre, nem pedig az okostelefon második képernyőjeként működnek. Így vélhetőleg az okosgyűrűs fizetés sem a közeli jövő.

Az új típusú eszközök kevésbé észrevehetők, és mivel szorosabban illeszkednek, mint egy karóra néha pontosabbak az adatok mérésénél. Ugyanakkor a Ring nem sok támogatást nyújt az okosórák nem egészségügyi alkalmazásaihoz.

Nincs mód arra, hogy úgy kommunikáljunk a gyűrűvel, mint egy csuklón viselhető hordható eszközzel: mert nincsenek rajta gombok, képernyő vagy tapintható elemek.

Ne jusson a vércukorszintmérő okosóra sorsára

Ha már ilyen figyelmet kapott a Samsung új okoskütyűje, jó lenne, ha nem ismétlődne meg a három évvel ezelőtti történet. Akkor a koreai gyártó fél évvel korábban jelentette be, hogy piacra dobja az iparág első szúrásmentes vércukorszintmérő okosóráját.

A bejelentés végül nem vált valósággá, ez a funkció még várat magára a márka okosóráiban. (Egy kis személyes, a téma annyira érdekli a nagyközönséget, hogy a cikket a 2021-es megjelenése óta a mai napig többezren olvasták a digitrendi.hu-n.)

Az is igaz, hogy tudomásunk szerint az európai piacon azóta sem érhető el ez a funkció, egyik márkától sem. A Huawei egyik órája már képes erre, de a kínai gyártó egyelőre csak az otthoni piacra kapott hozzá használati engedélyt.

Ki emlékszik a JavaRingre?

Ha már intelligens gyűrűkről beszélünk, nem feledkezhetünk meg korai elődjéről a Sun Microsystems által fejlesztett JavaRingről sem. A klasszikus, pecsétgyűrű formájú, rozsdamentes acélgyűrűbe egy kis mikroprocesszor van építve, és amelyek mindegyike egyedi címmel és beépített képességekkel rendelkezik a felhasználóval kapcsolatban.

Java gyűrű
Forrás: eBay

Ez egyfajta ujjon viselhető intelligens kártya, 32 kilobájt ROM-mal és 6 kilobájt NVRAM-mal. Lehet, hogy a 6K memória nem hangzik soknak, de 20 százalékkal nagyobb, mint az első számítógépeké.

Még a 6K is elegendő a titkos kódok, hitelkártyaszámok, jogosítvány-információk, a pénztárca egyéb tartalmainak és talán némi elektronikus készpénznek a tárolására is.

A gyűrű néhány fontos URL-t is képes tárolni. Valójában a Sun 1998-as Java One konferenciáján mutatkozott be, ahol az ottani munkaállomásokra „gyűrűolvasók” voltak telepítve. Ezek az esemény regisztrációs rendszeréből töltötték le a felhasználóra vonatkozó információkat.

Ezt az információt aztán számos személyre szabott szolgáltatás lehetővé tételére használták fel. Egy robotgép például kávét főzött a felhasználói preferenciák szerint, amit akkor töltött ki, amikor a résztvevő egyszerűen megérintette a gyűrűt egy gyűrűolvasóhoz. A JavaRingek ma is kaphatók például az eBay-en, ahol emléktárgyként és csúcstechnológiai újdonságként egyaránt kínálják.