A Zalaegerszegen felállított állomás a 3,7 GHz-es frekvenciát használja. A gigabites sebességre képes teszthálózat valós körülmények között működő szabványosított 5G rendszerrel valósult meg, és kereskedelmi bevezetésre alkalmas 5G hálózati eszközöket használ.
A helyszín jelzésértékű, mivel mint ismeretes, a nyugat-magyarországi városban épül a hazai járműipari tesztpálya. Hamarosan ennek a környezetében is elkészül a kísérleti 5G hálózat, amely az önvezető autók fejlesztésére, tesztelésére is alkalmassá teszi a tesztpályát.
Tesztelik a meglévő hálózattal való kapcsolat kihívásait
A Magyar Telekom és infokommunikációs leányvállalata, a T-Systems Magyarország még 2017. nyarán írt alá erről szóló együttműködési megállapodást a kormányzattal, Zalaegerszeg városával és az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-vel.
Az épülő tesztpályához kapcsolódóan a T-Systems részt vett az informatikai, elektronikai és járműipari cégeket összefogó Zalai Önvezető Jármű Klaszter megalakításában is. A belvárosi 5G állomáson most indított tesztüzem célja, hogy kitapasztalják a meglevő mobilhálózattal való együttműködés kihívásait.
Az első laboratóriumi körülmények között létrehozott 5G tesztet 2017. októberében hajtotta végre a technológiát szállító Ericssonnal közösen a Telekom. Ezen 22 Gbps letöltési sebességet értek el. A bemutató a 15 GHz-es frekvenciasávban zajlott és 800 MHz-es sávszélességethasznált.
Tavaly a hazai szolgáltatók közül már ketten is bemutattak valós körülmények közötti 5G hálózati tesztet, a 3,7 GHz-es frekvenciatartományban. Elsőként a Telekom, amely júliusban a korábbi székházában, egy traumás sérülés valós idejű orvosi távdiagnózisát demonstrálta az 5G hálózaton működő speciális szonda révén.
A kórházi kezelőorvos ezen keresztül kapja meg az információkat a beteg sérüléseiről a mentőorvos közreműködésével. A szonda továbbítja a felvételeket a felhőbe, ahol alkalmazás-specifikus kiértékelés és képfeldolgozás után a CT-nél vagy MRI-nél is részletesebb 3D-s holografikus kép készül belőle. Ezt egyszerre láthatja az orvos és a mentős, akik gyorsabban állíthatják fel a diagnózist, és tervezhetik meg a szükséges beavatkozást.
A másik telekomos demo a drónok irányítását javítaná. Manapság a WiFi jel valósítja meg a pilóta és az eszköz közti kapcsolatot, ami viszont hatósugár-korlátozással jár együtt. Az 5G-vel viszont a drón nagy területet tud átkutatni, a kamerájából valós időben jut el a kép a távoli felhasználóhoz, ami elengedhetetlen például mentési feladatok esetén.
Ősszel debütált valós idejű tesztjével a Vodafone Magyarország. A mobilszolgáltató az Internet Hungary-n 5G tesztkapcsolaton keresztül közvetített valós idejű online videós tartalmat, melyet HD minőségben valós időben juttatott el a világhálóra. A demóhoz a Vodafone a 3.5GHz-et használta.
Európa éles versenyben az amerikai és ázsiai térséggel
A következő generációs 5G mobiltechnológia az eddigieknél kb. tízszer nagyobb adatátviteli sebességet és jelentősen rövidülő válaszidőt, valamint több tízmillió eszköz hálózatra kapcsolódását teszi egyidőben lehetővé.
Lehetőségei nemcsak a sebességben rejlenek, hanem a beépített hálózati intelligenciában és a más technológiákkal történő együttműködésre való képességben is. Az új technológia várhatóan 2025-re válik szélesebb körben elérhetővé Európában.
Európa jelenleg a világ legtelítettebb mobilpiaca, a statisztikák 2017 végén 465 millió egyedi mobil előfizetőt tartottak nyilván, ami az itteni népesség 85 százalékának felel meg. A következő évtized közepére ez a mutató elérheti a 481 milliót, vagyis a népesség 88 százalékát.
Noha sok európai országban van még hely a 4G technológia növekedéséhez, az első 5G-s „bevetéseket” már az évtized végére tervezik az európai mobilszolgáltatók. Az előrejelzések szerint 2025-re az 5G-s összeköttetések száma megközelítheti a 200 milliót, ami a mobil kapcsolati pontok 29 százalékának felel majd meg.
A következő évtized közepére az észak-amerikai mobil összeköttetések fele már 5G hálózatokon fut majd, ami jól mutatja, hogy az Egyesült Államok és Kanada gyorsabban lép ezen a területen, mint Európa, vagy Ázsia.
Pedig, akik még emlékeznek rá, a valódi mobil érát megelőző ottani széles körben elterjedt személyhívó korszak és a rendkívül jól kiépített vezetékes hálózatok úgy tűnt lecövekelik a tengerentúlon a technológiaváltást. Nem így történt, gyorsan felismerték az új üzleti lehetőségeket, és ma már, mint sok minden más technológiai területen diktálják a tempót.
Ha viszont a 2025-ös „előfizetői számokat” nézzük, Európa nincs lemaradva, az USA-ban és Kanadában együttvéve ugyancsak 200 milliós 5G-s kapcsolati ponttal számolnak, ami megegyezik az európai tervekkel.
Az viszont tény, hogy az észak-amerikai mobil ökoszisztéma GDP-hez való hozzájárulása már most meghaladja az európaiét. Értéke 2017-ben több mint 830 milliárd dollár volt, ami a térség bruttó hazai terméke 4 százalékának felel meg. Alig négy év múlva ugyanezek a mutatók viszont már elérik a 4,9 százalékot és az 1,1 ezer milliárd dollárt.
Az ottani szolgáltatók rekordösszegű beruházásokat hajtanak végre a hálózatok korszerűsítésére, a szükséges frekvenciák megvásárlására. Nálunk ezeknek a spektrumoknak az értékesítésére várhatóan idén tavasszal kerül majd sor.