Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások piacán meghatározó cég új 500 főt alkalmazó gyárat épít Dunavecsén, ahol két év múlva indulhat meg a termelés.

A legfejlettebb ipari technológiákkal felszerelt üzemben elektromos elosztóberendezésekhez szükséges középfeszültségű termékeket állítanak majd elő. A beruházás értéke meghaladja a 16 milliárd forintot.
Negyven millió eurós költségkeretből épülő karbonsemleges működésű okosgyár 20 ezer négyzetméter alapterületű lesz. A helyszínválasztásban nagy szerepe volt az M8-as autópálya, valamint a Schneider Electric Magyarországon működő közép-európai logisztikai központja (CEELog) közelségének.
Az is sokat nyomott a latban, hogy a társaság globális beszerzési központja (GSC) ugyancsak Magyarországon, Budapesten működik. Az új üzem a tervek szerint az európai piaci igényeket teljes körűen képes lesz kiszolgálni.
Ez lesz a cég ötödik gyára Magyarországon
„Az új beruházás egyértelmű megerősítése Magyarország kiemelt szerepének a Schneider Electricnél, és tovább növeli a versenyképességünket a középfeszültségű termékek európai piacán. Vállalatcsoportunk egyértelmű növekedésre számít a jövőben. Gondoljunk csak a megújuló energiafelhasználás egyre növekvő arányára; az e-mobilitás térnyerésére; vagy a digitalizáció, valamint az adatközpontok iránti egyre erőteljesebb igényekre. Mindezek miatt folyamatosan fejleszteni kell a közműhálózatokat, optimalizálni az energiafelhasználást” – emeli ki a bejelentés kapcsán Veres Zsolt, a Schneider Electric vezérigazgatója.
Az üzemben várhatóan 2024-ben indul majd meg a termelés, és a tervek szerint 2025 után 500 magasan kvalifikált munkahelyet teremtenek a környéken élőknek.
A Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon. A hazánkban mintegy 2000 főt foglalkoztató társaságnak jelenleg négy gyára van, kettő Zalaegerszegen, egy Gyöngyösön és egy Kunszentmiklóson. Ezen felül egy régiós feladatokat ellátó, több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központja (CEElog) található Szigetszentmiklóson.
Budapesten működik az üzleti, értékesítési és ügyfélszolgálati központ, valamint az energia- és fenntarthatósági szolgáltatóközpontjának (SB, Sustainability Business) európai központja. A társaság globális pénzügyi és beszerzési szolgáltatásokat nyújtó központjának (GSC, Global SupplyChain) ugyancsak a magyar főváros ad otthont.