A távközlési cégek üzleti szolgáltatásokból származó bevételeinek az idei kilátásai jobbnak tűnnek, mint már jó ideje – állapítja meg egyik legutóbbi kutatásában az Analysys Mason. Az elemző cég a dolgok internete(IoT), a magánhálózatok, az üzleti IT és a biztonsági szolgáltatások kapcsán vizsgálta az ez évi lehetőségeket.

Távközlés jövője

Számos szolgáltató tapasztalja majd, hogy növekszik vállalati üzletágának bevételtermelő képessége, szemben a korábbi években mind a vezetékes, mind a mobil szegmensben tapasztalt folyamatos csökkenéssel.

Az üvegszálas és az 5G-hálózatokban végrehajtott fejlesztések, a COVID-19-ből való gazdasági kilábalás, valamint a felhőszolgáltatások iránt megnövekedett kereslet kombinációja az üzleti szolgáltatások újjáéledését vetíti előre.

Az operátoroknak ugyanakkor keményen kell dolgozniuk azon, hogy a kisvállalkozások ne az olcsóbb lakossági szolgáltatásokat vegyék igénybe, a nagyvállalatok pedig ne az alternatív szolgáltatókkal szerződjenek hálózati szolgáltatásra.

Az idei év számos új, az 5G-hez kapcsolódó üzleti szolgáltatás tesztidőszaka is lesz, de ezekből kevés válik még valódi kereskedelmi szolgáltatássá. Az 5G képességei az üzleti körökben már elég jól ismertek, a technológia pedig számos új üzleti lehetőséget kínál az operátoroknak, ilyenek például az alacsony késleltetésű és a szolgáltatási minőség garancián alapuló szolgáltatások.

Az önálló hálózatok bevezetése tovább bővíti a lehetőségeket. Jobban át kell gondolni azonban, hogyan kell ezeket a szolgáltatásokat összerakni és beárazni – beleértve a garantált átviteli sebességgel vagy késleltetéssel rendelkező csomagokat. Bár az operátorok 2022-ben aktívan foglalkoznak majd ezekkel a problémákkal, az elemzők nem számítanak sok új termék bevezetésére.

Rohamtempóban gyarapodnak az 5G-alapú magánhálózatok

A magánhálózatok száma tovább növekszik, az új hálózatok többsége már 5G lesz, de a peremhálózati számítástechnika(edge computing) terjedése elmarad a várakozásoktól. Idén az új magánhálózatok legalább a háromnegyede 5G-alapú lesz, szemben a 2020 végén regisztrál 31 százalékkal.

Az 5G-s magánhálózatok természetes kiegészítőjének számító edge computingot 2022-ben még csupán a magánhálózatok egyötöde használja majd, ez a mutató viszont 2025-re akár 50 %-ra is felmehet. Az ütemváltásra mind az operátoroknak, mind a technológiát szállítóknak fel kell készülniük.

A dolgok internete területén többféle modell is lesz egyszerre a piacon. A hagyományos távközlési szolgáltatók kihívójaként már tavaly megjelentek a kimondottan az IoT-ra fókuszáló cégek, közülük az 1NCE-t, a Hologramot és a KORE-t említi az elemzés, amelyek egyenként 50 millió dollár vagy még annál is több befektetést tudtak bevonni. Más szereplők (Eseye, Monogoto és Soracom) kisebb, de még mindig jelentős összegeket kaptak, gyakran stratégiai befektetőktől.

Elemzők szerint ezeknek a befektetéseknek nem mindegyike térül meg, sokuk értékelése túlzottan optimista, de az új tőkével felvértezett, és szigorúan az IoT-re összpontosított szereplők közül egy-vagy kettő várhatóan nagy versenyt támaszt majd a hagyományos szolgáltatóknak.

Mások az Amazon Web Services(AWS) magánhálózatokra vonatkozó modelljét fogják követni. Az AWS Private 5G minden olyan elemet biztosít – hardver, szoftver és frekvencia –, amelyre szüksége lehet egy vállalatnak saját privát hálózat kiépítéséhez. Az Amazon mellett más piaci szereplők is készülnek hasonló ajánlatokra 2022-ben, beleértve azokat is, amelyek jelenleg jobban ismertek a Wi-Fi technológiájukról, mint az LTE/5G hálózatokról.

Újabb független felhőszolgáltatók megjelenése várható Európában

Az operátorok 2022-ben még szorosabbra fűzik a partneri kapcsolatokat a technológia szállítókkal, mint 2021-ben, amelyekre egyre jobban támaszkodnak az SD-WAN, felhő, biztonsági és egységes kommunikációs(UC) szolgáltatások portfóliójának a bővítésében. A szegmensben tapasztalható konszolidáció ellenére a nagyvállalatok körében növekszik a kereslet a szállítóválasztás és a többszállítós megoldások közötti együttműködés iránt.

Még legalább három új önálló felhőszolgáltató megjelenése várható Európában. Ez a trend már 2021-ben is látható volt: az Orange a Capgeminivel együtt elindította a Bleu-t, a Deutsche Telekom a Google-lel együttműködve indított el önálló felhőt, míg a RingCentral adatközpontokat létesített Németországban és Indiában, hogy megfeleljenek a helyi előírásoknak.

Idén még továbbiak megjelenése várható főleg olyan szektorok keresletének kielégítésére, mint a kormányzat, az egészségügy és a bankszektor.

További tucat szolgáltató jelenik meg új vertikális kínálattal. Az utóbbi két évben sok szolgáltató fektetett be kimondottan az egészségügyre és az oktatásra szabott megoldásokba. Az elemzők arra számítanak, hogy 2022-ben még több vertikális ajánlat fog megjelenni piacon, igazodva a változó kereslethez.

Az operátorok fokozottan összpontosítanak a kisvállalkozások digitális szolgáltatási idényeire, gyarapítva a részesedésüket ezen a piacon. A világjárvány ugyanis a kisebb vállalkozások keresletét is megnövelte a távmunka megoldások és az egyéb informatikai szolgáltatások iránt.

A kormányok is fektetnek ebbe a szegmensbe egyebek mellett olyan központi programokon keresztül, mint az Európai Helyreállítási Alap. Igazodva a piac változásaihoz egyes szolgáltatók már elkezdtek nagyobb figyelmet fordítani a mikro- és a kisvállalkozási piacra. Előrejelzések szerint a kkv-k IT-szolgáltatási büdzséje több mint 20 százalékkal nő majd.

Fókuszban a biztonság

A mobil hálózatokon megjelenő fenyegetések elleni védekezésre, valamint az identitás- és hozzáférés-kezelési megoldásokra fordított üzleti kiadások még gyorsabban növekednek. Rohamosan gyarapodnak ugyanis a mobil kártevők támadásai, ahogy a mobilalkalmazások, fizetési platformok és adattárolási megoldások használata is felgyorsul.

Az utóbbi két évben új biztonsági fenyegetések jelentek meg, amelyek kihasználják a mobileszközöktől való fokozott függőséget, és a vállalkozások kénytelenek a kapcsolódó kockázatokra megfelelő módon reagálni.

A távmunka nagyobb elfogadottsága és az üzletmenet folytonosságát lehetővé tevő eszközök iránti igény felismerése a többtényezős és biometrikus hitelesítési megoldások elfogadottságát ösztönzi majd.

Ami a kiberbiztonsági megoldás szállítókat illeti, a Microsoft látványosan tovább növeli a részesedését ebben a szegmensben. A vállalat biztonsági üzletága több mint 10 milliárd dollár bevételt termelt 2020-ban, ami 40%-os növekedést jelentett éves szinten.

Összehasonlításképpen a Palo Alto Networks, a Cisco biztonsági üzletága, a Fortinet és a Check Point együttes bevétele 2020-ban 11,7 milliárd dollár volt. A Microsoft tervei szerint 2021-2026 között 20 milliárd dollárt fektet a biztonságba, ami nagy kihívás a versenytársak számára – emeli ki az Analysys Mason elemzése.