Közel öt hónappal az indulás után már 23 településen érhető el a Magyar Telekom 5G szolgáltatása. A cég az 5G-t meghatározott feltételekkel jelenleg díjmentesen nyújtja, a promóciós időszak szeptember végéig tart.
A Magyar Telekom április 9-én indította el kereskedelmi 5G szolgáltatását, amely 5G-képes készülékkel és arra alkalmas havidíjas csomaggal használható a lefedett területeken. Augusztus végére több tucatnyi új állomás bekapcsolásával már 23 településen érhető el az újabb gigabites letöltési sebességű szolgáltatás.
Már nyolcféle 5G-képes eszközből választhatnak az előfizetők
„A Magyar Telekomnál már több mint 2,2 millió ponton – vagyis a hazai háztartások és vállalkozások 40 százaléka számára –érhető el a gigabites sávszélességű vezetékes hálózatunk, emellett most már 5G szolgáltatásunkban is rendelkezésre áll a gigabites sebesség” – emeli ki Rékasi Tibor, a cég vezérigazgatója.
A Telekom hálózatán a gigabites 5G szolgáltatás Budapest, Budaörs, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét, Szeged és Szombathely bizonyos részein, emellett a balatoni régió 16 településén – Siófokon, Tihanyban, Balatonalmádiban, Balatonberényben, Balatonföldváron, Balatonfüreden, Balatonlellén, Balatonmáriafürdőn, Balatonszabadi-Sóstón, Fonyódon, Gyenesdiáson, Balatonfenyvesen, Keszthelyen, Vonyarcvashegyen, Zamárdiban és Hévízen – részlegesen érhető el.
A Telekom az 5G szolgáltatást jelenleg díjmentesen, biztosítja az alábbi szolgáltatások megléte mellett, meghatározott feltételekkel: Korlátlan Net, Korlátlan Net Max, Flotta Korlátlan Net vagy Üzleti Adat Korlátlan mobilinternet szolgáltatással rendelkező vagy arra váltó ügyfeleinek 6 hónapra; valamint az új 5G-képes eszközt vásárló és a Net 10 GB, Flotta Net 10 GB, Flotta Net 20 GB, Üzleti Adat 15 GB mobilinternet csomagok valamelyikét választó vagy azzal rendelkező ügyfeleinek a vásárlást követő aktiválástól számított 3 hónapra. A promóciós időszak szeptember 30-ig tart.
Mivel a szolgáltatás csak 5G-képes készülékkel használható, a cég a kezdeti kettőről folyamatosan bővíti a hardveres portfólióját. Az 5G-képes eszközök közül jelenleg a Samsung Galaxy S20 ULTRA, Samsung Galaxy S20 PLUS 5G, Samsung Galaxy Note 10 PLUS 5G, Huawei Mate 20x 5G, Huawei P40 PRO 5G, LG V50 THINQ 5G érhető el, illetve előrendelhető a Samsung Galaxy Note 20 ULTRA 5G és a Samsung Galaxy TAB S7+5G.
A Telekom kereskedelmi 5G szolgáltatása a 3,6 GHz-es frekvenciasávban működik. A 2G, 3G, 4G technológiákhoz hasonlóan a kereskedelmi indulásnál működő 5G állomások kiépítésében az Ericsson Magyarország volt a Magyar Telekom partnere.
A korábbi technológiáknál jóval nagyobb adatátviteli sebességet, alacsony késleltetést, és számtalan hálózati eszköz csatlakozását lehetővé tevő 5G technológia új lehetőségeket nyit majd az ipari és lakossági felhasználásban. A Telekom tervei szerint az év végére tovább növeli az 5G területi lefedettséget.
Öt év múlva már milliárdokban mérhető a globális 5G ügyfélbázis
A világ más tájain is ütemesen épülnek az 5G hálózatok. A szolgáltatás tavaly áprilisban indított Dél-Koreában idén nyáron már 7 millió előfizetőt tartottak nyilván az ottani szolgáltatók. Ennél is gyorsabb ütemben épül a kínai 5G ügyfélbázis, a távol-keleti ország szolgáltatói tavaly év végén indultak és együttvéve már több mint 100 millió előfizetőt jegyeznek.
Az év végéig egyébként világszerte mintegy 190 millió lehet az 5G előfizetők száma – ez az Ericsson legfrissebb mobilitási jelentésében olvasható. A svéd távközlési berendezésgyártó szerint 2025-ben pedig az ügyfélbázis már elérheti a 2,8 milliárdot is, ami az összes mobil előfizetés 30 százalékát jelenti majd.