A Marketing & Media magazin idén tizenegyedik alkalommal állította össze Top25 – a legmeghatározóbb digitális szakemberek címet viselő rangsorát, ezen az első helyre 2020-ban Várkonyi Balázs, az eMAG és az Extreme Digital ügyvezetője került

Várkonyi BalázsA Top25-ös rangsor idei helyezései jól tükrözik a tavasz óta tartó járványhelyzetet: a cégalapító szereplők háttérbe szorultak, az élbolyban e-kereskedelmi és médiaszakemberek csoportosulnak. A Marketing & Media zsűrije 2020-ban Várkonyi Balázst, az eMAG és az Extreme Digital ügyvezetőjének – az utóbbi cég társalapítójának – ítélte oda az első helyet, mivel idén e két társaság tevékenysége jelentős módon hozzájárult a hazai online piac működéséhez és bővüléséhez.

Az eMAG és az Extreme Digital egyesülési szándékát a versenyhivatal tavaly hagyta jóvá, de a fúzió érdemi lépéseire csak idén, épp a járvány kitörésével párhuzamosan kerülhetett sor. Várkonyi Balázs vezetése alatt a két társaság a pandémia alatt is folyamatosan működött: a kijárási korlátozások nyomán előtérbe került online vásárlás szerepe.

Idén az Extreme Digital az eredeti terveknél jóval nagyobb mértékben (30 százalékkal) tudta növelni eladásait, az eMAG pedig megduplázta növekedési ütemét. A két márka idei együttes forgalma várhatóan meghaladja majd a 100 milliárd forintot. Várkonyi Balázs a Top-25 lista publikálása kapcsán bejelentette, hogy az Extreme Digital az eMAG elektronikai és IT termékekre specializálódott almárkájaként működik majd tovább, de a márka megszüntetése hosszabb távon sincs napirenden.

A teljes Top25-ös listájának helyezettjei itt találhatók.