A hét éve startupként indult Codecool Programozóiskola és a lengyel Software Development Academy (SDA) vegyesvállalat alapítását jelentette be azzal a céllal, hogy létrehozzák az egyik legnagyobb, digitális készségeket oktató és közvetítő hálózatot Európában.

A magyar bootcamp az elmúlt években már maga is kilépett az európai piacra, megjelent Lengyelországban, Romániában és Ausztriában is. Hasonló pályát futott be Lengyelországból indulva a Software Development Academy az informatikai képzések területén.
Együtt már nyolc országban szolgáltathatnak
Ennek révén az egyesítést követően a Codecoolból és az SDA-ból létrejövő oktatástechnológiai cég már nyolc országban (Magyarország, Lengyelország, Románia, Ausztria, Szlovákia, Csehország, Észtország és Albánia) lesz jelen. A szolgáltatásait a tervek szerint évente mintegy 15-20 ezer magánszemély és közel 400 vállalat veszi majd igénybe a régióban.
„Ez az egyesülés lehetővé teszi, hogy közösen még eredményesebben küzdjünk a soha nem látott mértékű digitális szakemberhiánnyal, Közép-Európa legerősebb digitális képzési hálózatát létrehozva. A képzéseinket elvégzők iránt nagy a kereslet, mivel a nyugat-európai – és újabban már amerikai vállalatok is –előszeretettel alkalmazzák a térségbeli szakembereket” – emeli ki a bejelentés apropóján Boda József, a Codecool társalapító igazgatója.
Az Európai Unióban jelenleg mintegy 1,8 millió szakember hiányzik csupán az infokommunikációs (ICT) szektorból. Ez nemcsak a frissen végzettek elégtelen létszámát jelenti, hanem az ezen a területen már jó ideje dolgozó, folyamatos továbbképzést igénylő munkavállalókat is. A digitális készségekre a 21. században ugyanakkor már nemcsak az informatikusoknak, hanem majd minden szakma munkavállalóinak szüksége van.
Az Európai Bizottság Digitális Évtized programjának egyik fontos célkitűzése, hogy az unióban 2030-ra már legalább 20 millió ICT-szakembert foglalkoztassanak, a nemek közötti egyensúly megteremtésével. (Az EU statisztikai hivatalának a legutóbbi kimutatása szerint ezen a területen a nők aránya csupán 17 százalék.)
Ezen célok elérése érdekében az európai gazdaságélénkítési tervben 161 milliárd eurót fordítanak az uniós piacok innovációjára és digitalizálására.
A képzésen résztvevők száma dinamikusan növekszik a régióban
A közös vállalat a megfogalmazásuk szerint a kontinens legnagyobb digitális tehetségforrására, a közép-európai régióra összpontosít, ahol az EU-n belül a legnagyobb a lakosság érdeklődése a jövőbiztos és jól fizető digitális karrierek iránt. Ezt a megállapításukat arra alapozzák, hogy mindkét cég évente mintegy 50%-os növekedést tapasztal a képzéseikre beiratkozók számában.
Az egyesülés után a vállalati át- és továbbképzési programjaik segítségével kívánnak megoldást nyújtani az üzleti világ és az állami szektor számára. Ennek megvalósítását több mint 300 alkalmazott, 17 digitális átképzési program és 1600 mentorból álló hálózat szolgálja.
„Ahhoz, hogy még több befektetőt tudjunk a régióba vonzani, biztosítanunk kell magasan képzett ICT-szakemberek utánpótlását, méghozzá egyre gyorsuló ütemben. A cégeink egyesítése egy válasz erre az igényre, és egyedülálló lehetőséget biztosít a régió számára is, mely így globális szinten feltörekvő IT-szolgáltató központtá válhat” – hangoztatja Michał Mysiak, az SDA társalapító ügyvezetője.
A Codecool és az SDA üzleti partnerei sorában mintegy 400 globális és helyi márka található meg, köztük az Accenture, a Microsoft, a Motorola, a Morgan Stanley, az Ericsson és a Vodafone.
Egyelőre megőrzik eddigi márkaneveiket
Az egyesülő társaságok a helyi piacokon megtartják eddigi márkaneveiket, a gyorsan változó technológiai környezetet követve újabb digitális képzésekkel állnak elő, és további földrajzi terjeszkedést terveznek. A részvénycsere útján lebonyolított egyesülést követően az ügyvezető Michał Mysiak lesz, míg Boda József a közös vállalat szervezetfejlesztéséért és oktatási koncepciójáért felelős alelnöke lesz.
A budapesti székhelyű Codecool közel 150 alkalmazottat foglakoztat, üzleti partnereinek a száma meghaladja a 300-at. Képzéseit már több mint 2 ezer diák végezte el. A Codecool Kft. 2021-es lezárt üzleti éve 2,397 milliárd forint nettó árbevételű volt. (A Codecool konszolidált csoportszintű IFRS szerinti árbevétele: 7,8 millió euró). A cég 2022-es várható árbevétele elérheti a 10 millió eurót.
A Software Development Academy (SDA) egy lengyelországi székhelyű, ugyancsak 7 éve alapított társaság, közel 150 alkalmazottal, több mint 15 ezer végzett diákkal, és száznál több vállalati partnerrel. Az SDA 2021-es konszolidált árbevétele 6,7 millió euró volt, a 2022-es pedig 10 millió euró körül várható.