A Huawei-ből önállósodott HONOR erőteljes offenzívába kezd a nemzetközi piacokon, köztük a magyarországin is. Itteni portfóliója a következő hetekben mindjárt három új termékkel is bővül, benne az idei zászlóshajós Magic4Pro okostelefonnal.

Nemrégiben a Nikkei Asia exkluzív interjút közölt a kínai cég vezérigazgatójával, a márka globális visszatéréséről. George Zhao elmondta: „Ésszerűnek tartom azt a becslést, hogy a Kínán kívüli piacokra történő szállítások öt év múlva meghaladják a kínai volument”.
Másfélszeresére nőtt a vállalat létszáma, akik többsége a k+f-ben dolgozik
Mint ismert alig másfél évvel a Huawei-ről való leválása után az idei első negyedévben a Canalys jelentése szerint piacvezető márka lett a HONOR a saját otthoni piacán Kínában. Az önállósodott márka ottani piaci részesedése jelenleg 20 százalék.
A szétválás óta 8 ezerről 12 ezer főre nőtt a vállalat létszáma, amelynek több mint a fele a kutatás-fejlesztésben dolgozik.
A vezérigazgató arról is beszélt, hogy az iparágat sújtó makrogazdasági bizonytalanságok, az ellátási lánc zavarai és az inflációs aggodalmak ellenére az okostelefon-gyártóknak nem kell pesszimistának lenniük, mert az okostelefon-piac még mindig egy hatalmas piac, évente mintegy 1,3-1,4 milliárdos volumennel.
Globális terjeszkedése részeként a HONOR elsőként 20 piacot jelölt ki Európában, köztük Magyarországot is.
Hamarosan Magyarországon is kapható a márka idei zászlóshajó telefonja
Ezt megerősítendő a napokban jelentette be a cég, hogy Magyarországon is elkezdi értékesíteni idei csúcskészülékét a HONOR Magic4 Pro-t. (A telefonról korábban részletesen itt írtunk.) Vele együtt érkezik a márka vadonatúj okosórája a HONOR Watch GS 3, és a nagy akkumulátorteljesítményű HONOR X7 készülék.
A HONOR Magic4 Pro előrendelési ajánlata a hét elejétől érhető el, ebben az okostelefon mellé egy HONOR Watch GS 3 okosóra is jár. A prémium telefon június 7-től kerül a hazai kiskereskedelembe 469 990 Ft-os ajánlott bruttó fogyasztói áron.

A HONOR Watch GS 3 okosóra dizájnját a most uralkodó trend szerint a hagyományos mechanikus órák ihlették. A minőségi anyagok, például a 316L rozsdamentes acél felhasználásával készült óra több mint 100 edzésmódot támogat. Pontos útvonal-követési képességekkel rendelkezik, amit már 2020-as elődje a Watch GS Pro is tudott. A fejlesztők pedig több algoritmus kombinációjának segítségével jelentősen javítottak a pulzusmérő funkció pontosságán is. A HONOR Watch GS 3 az május 23-tól kerül kiskereskedelmi forgalomba 89 990 Ft-os ajánlott bruttó fogyasztói áron.

Most mutatták be a HONOR X7 okostelefont, ami 5000mAh-es akkumulátorral van felszerelve, segítve a hosszantartó online kapcsolódást. A belépőszintű kategóriába sorolható eszköz Qualcomm® Snapdragon® 680 mobil platformmal és Google Mobile Services(GMS), valamint Android 11 operációs rendszerrel ellátott ajánlott bruttó fogyasztói ára 84 990 Ft.