Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az SAP Hungary, és a Gábor Dénes Egyetem(GDE).

A felsőoktatási intézményben, amely tavaly kapott egyetemi rangot, elsőként jelent meg a távoktatás, és első volt a digitális oktatás bevezetésében is.

Az egyetem nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált képzésre, keresi azon partnerségeket, ahol hallgatói és oktatói számára közös kutatási projekteket, gyakorlati vagy akár később munkalehetőséget biztosít.

Az SAP a vállalati alkalmazások és az üzleti célú mesterséges intelligencia globális vezetője. A jelenleg közel 2000 főt foglalkoztató magyar leányvállalat az elmúlt 25 évben a hazai üzleti informatika szektor egyik legnagyobb szoftver vállalatává vált.

Az SAP Hungary kulcsszerepet játszik az anyacég felhő transzformációjában: a kereskedelmi, sales, marketing és támogató funkciók mellett tanácsadó, szolgáltató részleggel is kiszolgálja a hazai ügyfeleket. Emellett budapesti fejlesztési központja, az SAP Labs Hungary globális léptékben is kiemelt lokáció az SAP hálózatában.

„A Gábor Dénes Egyetemmel való közös munka már nem újkeletű. A felsőoktatási intézményeket kiemelten fontos partnernek tartjuk, hiszen együtt kutatunk, közös projekteket indítunk, az egyetemek biztosítják számunkra a minőségi munkaerő utánpótlást.

Évente 100-150 új munkatársat veszünk fel, és folyamatosan keressük a tehetséges fiatalokat, akiknek az AI nem munkaerőpiaci versenytárs, hanem egy óriási lehetőség” – mondta el az aláírás apropóján Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.

„Egyfelől a kiemelkedő projektek szinte mindig különböző szaktudású és tapasztalatú szakembereket igényelnek, így a jelentős eredményeket összetartó csapat cselekvő tagjaként érhetjük el. Másfelől az SAP Hungary-vel való együttműködésünk új távlatokat nyit mind a hallgatóink, mind a kutatóink számára.” – mondta el Dr. Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke.

A hagyományos oktatási modellek nem, vagy az elvártnál jóval lassabban alkalmazkodnak a piaci elvárásokhoz. Ezt felismerve, a GDE egyre több rövid távú képzést nyújt, ahol a résztvevők pontosan azokat az ismereteket, készségeket és kompetenciákat fejlesztik, amelyekre személyes és szakmai fejlődésükhöz szükségük van.

Az elnök bízik abban, hogy hamarosan új, friss SAP ismereteket nyújtó, mikrotanúsítványt adó képzéseket is elindíthatnak.