A globális okostelefon-piac negyedik legnagyobb szereplőjének számító OPPO most mutatta be újabb hajtogatható készülékeit, amelyek közül a Find N2 Flip lesz az első, amely az európai piacon is megjelenik, a jövő év elején.

A kínai márka a gyártó idei innovációs napján mutatta be az első összecsukható készülékének (Find N) az utódját, az OPPO Find N2-t és első flipes okostelefonját, a Find N2 Flip-et.
A Find N2 Flip a flip telefonok kategóriájában a legnagyobb hátlapi kijelzővel rendelkezik, amelyen egyszerre akár hat értesítést lehet megnézni, továbbá előnézeti képet ad a fotózáshoz is. Az eszköz a 4300 mAh-s akkumulátora és a MediaTek Dimensity 9000+ lapkakészlete alapján képes egész napos üzemidőre is képes, amivel a cég közleménye szerint kitűnik a flip típusú okostelefonok kategóriájában.
A második generációs Flexion Hinge zsanérok, a továbbfejlesztett vízcsepp design kialakítással lényegében gyűrődésmentessé teszik a belső kijelzőt. A második generációs Flexion Hinge szénszálat és egy a légiközlekedésben használt nagy szilárdságú ötvözetet tartalmaz, és jóval kevesebb alkatrészből áll, mint a korábbi változat.
Innovációk a Find N2-ben
Az egyelőre csak a kínai piacra szánt másik hajtogatható modell a Find N2 kijelzőjének és a belső szerkezetének az optimalizálásával együtt a készülék tömege jelentősen, 42 grammal csökkent az eredeti Find N-hez képest. A Flexion Hinge továbbfejlesztett szerkezete még kevésbé látható gyűrődést eredményez a belső képernyőn és a készülék teljesen résmentesen zárható.
A Find N2 szénszálas belső kijelzője még tovább csökkenti a készülék súlyát, egyben még szilárdabbá teszi azt. A TÜV laboratóriumi tesztjei szerint a Find N2 akár 400 ezerszer is összehajtható. A 7,1 hüvelykes belső kijelző elérheti az 1550 nites csúcsfényerőt, tükröződésmentes fóliával rendelkezik, amely javítja a láthatóságot, az 5,54 hüvelykes külső kijelző maximális fényereje 1350 nit. A továbbfejlesztett Flexion Hinge jóvoltából a külső kijelző kerete 47%-kal csökkent az elsőgenerációs Find N-hez képest.
A Snapdragon® 8+ Gen 1 mobilplatformnak, a gyors 5G sebességnek, a nagy, 4520 mAh-s akkumulátornak és a 67 wattos szupergyors töltésnek köszönhetően a Find N2 erős és gyorsan tölthető összecsukható okostelefon.
A Find N2 ColorOS 13-on alapuló, az összehajtható készülékre optimalizált szoftvert futtat. Az OPPO tovább javította az osztott képernyős élményt, beleértve a kétujjas osztott képernyős kézmozdulatot, amelyet tavaly mutattak be a Find N-en. A 7,1 hüvelykes belső képernyő közepén két ujjat lefelé húzva gyorsan és egyszerűen aktiválható az osztott képernyős nézet, amely jól kihasználja a nagy kijelző előnyeit. Osztott képernyős nézetben könnyen készíthetők képernyőképek akár mindkét alkalmazásról. Egy egyszerű háromujjas mozdulat a kijelző szélén képernyőképet készít az alkalmazásról, míg középen ugyanez a mozdulat a teljes osztott képernyős nézetet rögzíti.
A FlexForm mód maximális kihasználása érdekében az OPPO létrehozta a FlexForm Space-t is, az ebben való belépés után megnézhetők a legutóbb használt alkalmazások, filmek és zenék. A Find N2 mini laptoppá alakul, ahol a felső képernyőn nézhetünk meg egy filmet, miközben az alsó képernyőt érintőpadként használhatjuk.