Újabb hárombetűs röviditést tanulhatnak a digitális munkahelyeken dolgozók. Jönnek a VEA-k,(virtual employee assistant), vagyis az alkalmazottak munkáját segítő virtuális asszisztensek. A jövőben már ők egyeztetnek megbeszéléseket, oldanak meg céges logisztikai feladatokat.

Virtuális asszisztens

Szakértők előrejelzése szerint 2021-re már minden negyedik „digitális dolgozó” munkáját segítik majd napi szinten a VEA-k. Ma még elenyésző kevesebb, mint 2 százalék dolgozhat együtt velük. Az üzleti virtuális asszisztensek(VA) kisérleti és tesztelési helyszínei sokáig az ügyfélkapcsolati központok voltak.

A pénzintézeteket és az egészségügyet kiemelten izgatják az új fejlesztések

A mesterséges intelligencia (AI) belépésével valamint a kommunikációs felhasználói felületek fejlesztése nyomán különböző típusú VA-k keletkeztek. Ma már vannak virtuális személyi asszisztensek(VPA), virtuális ügyfél-asszisztensek(VCA) és a VEA-k.

A Gartner szakértői szerint a következő három évben egyre több cég használja majd a virtuális alkalmazotti asszisztenseket. Máris vannak olyan iparágak, köztük is elsősorban a pénzügyi szolgáltatók, biztosítók, amelyek nagy érdeklődést mutatnak a VEA-k iránt.

Ilyen például az Amazon Alexa for Business, amely segít az alkalmazottaknak olyan dolgok átruházásában, mint a különféle megbeszélések ütemezése, vagy bizonyos logisztikai feladatok megoldása. A Nokia MIKA asszisztense pedig a mérnököket segíti abban, hogy könnyebben diagnosztizáljanak problémákat egyes összetett feladatok végzése során.

A digitális kommunikációs platformok, beleértve a chatbotokat is, az eladói oldalon manapság igen nagy a tülekedés, a piaci szereplők száma jelenleg meghaladja az ezret. (Közéjük tartozik már a magyar T-Systems is a már élesben használt Vanda üzleti asszisztenssel.) A következő néhány évben azonban az új képességek fejlesztésére irányuló verseny a szállítói kör drasztikus változását eredményezi majd – vélik az elemzők.

Előtérbe kerülnek a hangalapú asszisztensek

Öt éven belül a VEA-k negyede már hang alapon kommunikál majd vállalati „kisfőnökével”, szemben az idei kevesebb, mint 3 százalékkal. Bár a legtöbb chatbot és VA továbbra is szövegalapú, az AI által támogatott hangról-szövegre és szövegről hangra váltani képes szolgáltatások gyorsan fejlődnek. Ennek eredményeképpen a hangalapú megoldások telepítése növekszik.

A szakértők szerint a virtuális asszisztensek munkahelyi használatát ösztönözhetik, az otthoni rendszerekben szerzett jó tapasztalatok, mint amit már ma nyújt az Amazon Echo, az Apple HomePod és a Google Home. Bár ma még vannak korlátozások abban, hogy milyen műveleteket hajthatnak végre a virtuális személy asszisztensek, ahogy a technológia képességei javulnak, úgy szaporodhatnak a rájuk ruházható feladatok.

A virtuális asszisztensek iránti kereslet látványosan növekszik, az ebből származó bevétel globálisan és 5 éven belül megháromszorozódhat. A Gartner előrejelzése szerint a hangalapú VPA-k piaca 2021-ben eléri a 3,5 milliárd dollárt.

Az egészségügyi szektorban VPA-hangszórók segítenek majd a távdiagnosztikában és az idősgondozási feladatokban. Közülük néhányat kísérleti program keretében már tesztelnek. Az orvosok egy része például használja már a virtuális hangtechnológiát a betegadatok elektronikus egészségügyi nyilvántartásokban való dokumentálására.

A hangfelismerő technológia arra is alkalmassá tehető, hogy orvosi vizsgálatokat és gyógyszereket rendeljen, amivel sok időt lehet megtakarítani. A beszéd képességek a legtöbb egészségügyi alkalmazásban hamarosan szabvánnyá válhatnak.

A hangalapú kommunikációra való áttérés megszabadítja a digitális munkahelyeken dolgozókat attól, hogy a különféle üzleti alkalmazásokkal való kommunikáció során egeret és billentyűzetet használjanak. A hangalapú interakció végső soron növeli a velük dolgozók digitális ügyességét – hangsúlyozzák a szakértők.

 

Virtuális asszisztens piac