Március közepétől indult el a kereskedelmi 5G szolgáltatás, a lefedettség a tervek szerint az év végére éri el az országos szintet. Az operátor még az idén bevezeti a felhasználók és a gyártók által egy ideje már várt eSIM technológiát is.

Telenor 5G

Idén januártól Peter Gazik(39) személyében új vezérigazgatója van a cseh PPF csoport többségi tulajdonában lévő Telenor Hungary-nak. A topmenedzser online háttérbeszélgetés keretében most először beszélt az újságíróknak magáról, a terveiről, a cég járványhelyzet idején mutatott teljesítményéről.

Róla megtudhattuk, hogy nem ismeretlen számára a távközlési terep, hiszen mostani váltását megelőzően a szintén a PPF csoporthoz tartozó szlovák O2 mobilszolgáltató vezérigazgatója volt, de korábban dolgozott a kereskedelmi tévés szektorban is. Közel áll hozzá a startup világ is, részt vett startup inkubátor és akcelerátor programokban.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy új pozíciójában az eddigi legnagyobb kihívás az volt, hogy a járvány kellős közepén kellett átvenni egy ilyen nagy cég vezető pozícióját, ráadásul úgy, hogy a munkatársak zöme home office-ban dolgozik.

A pandémia átalakította az egyes területek bevételtermelő képességét

Kihívásokkal teli időszaknak minősítette a pandémia időszakát a cég számára is. A COVID okozta helyzet miatt a távközlés szerepe jelentősen felértékelődött. A múlt év üzleti teljesítményét értékelve egyelőre csak trendeket jelzett, ezek alapján a társaság a megszokott éves növekedésnél jelentősebb hálózatiforgalom-bővülést realizálhatott, az egy évvel korábbihoz képest.

Telenor 5G
Forrás: NMHH

A mobilnet-forgalom éves szinten átlagosan mintegy 30%-kal nőtt, ez is magasabb a korábban megszokottnál. A beszélt perceket figyelembe véve éves szinten átlagosan 10%-os volt a növekedés, ami elsősorban nem a hívások darabszámának, hanem a hosszabb hívásoknak köszönhető. Ebben az is szerepet játszik, hogy egyre több ügyfél választ korlátlan beszélgetési lehetőséget tartalmazó tarifát.

Ahogy az várható volt a külföldi utazások csökkenése miatt a roamingbevétel trend szerint vált növekedése elmaradt, jelentős volt a visszaesés az (EU-n és) 1-es díjzónán kívüli forgalomban.

A díjmentes parkolás negatívan hatott a mobilfizetési szolgáltatások forgalmára, amelyet a mobil lottó növekvő forgalma kis mértékben tudott csak kompenzálni 2020-ban.

Telenor 5G
Forrás: NMHH

A Telenornak másokhoz hasonlóan munkaadóként is alkalmazkodnia kellett a veszélyhelyzeti körülményekhez, az év során az otthoni munkavégzés, korlátozott üzlet-nyitvatartás, a munkakör-rotáció kaptak jelentős szerepet. Azt azonban alapelvként határozták meg, hogy 2020-ban a járvány kiszámíthatatlan gazdasági hatásai ellenére nem bocsátanak el embert, és kényszerszabadságra se küldenek a cégtől.

Jelentős lépések történtek az értékesítés online felületekre terelésében. Az első lezárásokat követően 40%-os növekedés volt az online önkiszolgáló alkalmazás használatában, és éves szinten is 30% fölötti bővülés volt megfigyelhető ezen a területen a Telenornál.

A két legutóbbi frekvenciatenderen hosszú időre bebiztosította magát a cég

A cég a pandémia kirobbanása óta két frekvenciaaukción is részt vett, a tavalyin 35,6milliárd forintért vásárolt az 5G bevezetéséhez szükséges frekvenciát a 700 és 3600 MHz-es tartományokban, ez utóbbiban Magyarországon a legnagyobb egybefüggő frekvenciasávot, 140 MHz-et szerezve. Az idén januári másik aukción is sikeresen licitált a 900-as és 1800-as frekvenciatartományban is, ezekért a licencekért további 56,854 milliárd forintot fizetett.

„A 2020-as és 2021-es aukciókon a vállalat megfelelő mennyiségű frekvenciához jutott ahhoz, hogy a magyarországi jelenlétét hosszú évekre minőségi, innovatív szolgáltatásokkal biztosítsa” – emelte ki a vezérigagzató.

Ami az idei terveket illeti, részben lapunk kérdésére is Peter Gazik kitért a Telenor Hungary 5G-s terveire. Kiderült, hogy ez már nemcsak terv, hanem valóság, a társaság a közelmúltban szép csendben élesítette eddigi 5G-s tesztállomásait Győrben és a székhelyén, Törökbálinton.

A kereskedelmi szolgáltatást azt követően indította el, hogy mind a vállalati partnerek érdeklődése, mind a lakossági igények, valamint az egyre megfizethetőbb 5G-képes okostelefonok megjelenése alapján ma már érettnek látta a helyzetet az 5G-szolgáltatás elindítására.

A további fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, hogy az év végéig országosan többszáz bázisállomáson lesz elérhető a Hipernet 5G, de az elsők között Budapest egyes területein és a Balaton környékén lesz élvezhető az új technológia. A fejlesztésekkel a tavaly külön cégbe szervezett hálózatiinfrastruktúra- üzemeltető, a CETIN Hungary foglalkozik. (Kérdéseinkkel őket is megkerestük, amint válaszolnak frissítjük a cikkünket.)

Az idén a Telenor is bevezeti az eSIM-et

Az 5G mellett nagy hangsúlyt kapnak a digitális termékek, ami a mobil-pénzügyi szolgáltatásokat, IoT megoldásokat, illetve az ígéretes startup-okkal való közös szolgáltatások bevezetését jelenti.

Az okos eszközök és az IoT megoldások kapcsán a szakmában jó ideje napirenden van már az eSIM technológia is. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre Peter Gazik az idei évet jelölte meg a technológia bevezetésének határidejeként. (Az eSIM-et nagy várakozás övezi a hazai piacon is, a témával korábban itt és itt foglalkoztunk)

Kérdeztük a cégvezetőt, hogy milyen céges és márkanévre vált a Telenor Hungary, miután idén tavasszal lejár a norvég névtulajdonossal kötött névhasználati szerződés. Válaszában kitért rá, hogy egyfelől a kérdésben a tulajdonosok jogosultak válaszolni, másfelől a téma később lesz aktuális, mivel további egy év haladékot kaptak.