Az uniós tervek szerint ez év végéig minden tagállamban el kellett volna indulnia az 5G szolgáltatásnak, ez azonban eddig csak 17 országban történt meg, Magyarország is köztük van.

5G Európa

A 3G tette lehetővé a mobilinternet elterjedését, a 4G váltotta valóra a szélessávú mobilnetet, az 5G pedig olyan infrastruktúrát hoz létre, amely új termékek és szolgáltatások széles köre előtt nyitja meg az utat a digitális egészségügytől az intelligens energiahálózatokig, az okos gyáraktól az összekapcsolt mobilitásig és precíziós mezőgazdaságig – olvasható az egyik vezető hálózati eszközgyártó, az Ericsson összesítéséből.

A mobilhasználók számára az 5G a 4G-hez képest átlagosan akár tízszer gyorsabb letöltési sebességet és szinte azonnali válaszidőt tesz lehetővé. Egyszerre több felhasználó is csatlakozhat hozzá szinte korlátok nélkül, erre főleg fesztiválokon, koncerteken vagy sporteseményeken van igény, amikor sok felhasználó koncentrálódik egy helyen.

Elhalasztott frekvenciapályázatok

Az Európai Unió 2016-ban meghirdetett 5G stratégiája szerint 2020 végéig az összes tagországban el kellene indulnia az 5G szolgáltatásnak, az azonban már most látszik, hogy a célt csak részben sikerül teljesíteni.

Az 5G beindításához a távközlési szolgáltatók számára a kormányoknak új frekvenciákat is kellett rendelkezésre bocsátani, ez nálunk idén március végén történt meg, két szolgáltató – Vodafone, Digi,– korábbi indulását a 2016-os spektrumtenderen szerzett bizonyos frekvenciák tették lehetővé. Elkezdődött a hálózati infrastruktúra kibővítése, az új rádiós hálózat építése. Fontos változás a korábbi hálózati generációváltásokhoz képest, hogy az 5G-nél már idejekorán rendelkezésre állnak a hálózatra optimalizált okostelefonok is.

Több országban még a kísérleti jellegű hálózatoknál tartanak, 17 uniós tagállamban és Nagy-Britanniában pedig a kereskedelmi 5G szolgáltatás is elindulhatott. A koronavírus járvány miatt ugyanakkor több országban is elhalasztották a frekvenciapályázatokat. A késést az elemzés átmenetinek minősíti: az előrejelzések szerint az 5G gyorsabban terjed majd el, mint a korábbi mobilgenerációk, és az indulástól számított negyedik évben már az előfizetések ötöde 5G előfizetés lesz – a 4G esetében ehhez hat évre volt szükség.

 

Európa térkép az 5G szolgáltatásról

Magyarország a középmezőnyben

Az Európai 5G Felkészültségi Index elnevezésű nemzetközi rangsorban, amely a technológiai infrastuktúra, a szabályozás, az innovációs környezet, az emberi tőke, az általános gazdasági környezet, valamint a kereslet alapján értékeli az 5G kiépítésének és elterjedésének esélyeit, Magyarország a középmezőnyben foglal helyet.

Kereskedelmi 5G szolgáltatást Magyarországon jelenleg két mobilszolgáltató – a Vodafone és a Telekom nyújt, előbbi a Huawei technológiáját használja, utóbbié az Ericssonéra épül. A Digi 5G-rendszere egyelőre tesztüzemmódban működik.

A régiós versenyben is nagyjából a középmezőnyben állunk. A visegrádi országok közül Csehországban jelenleg két szolgáltató kínál limitált kereskedelmi 5G hálózatot, Szlovákiában pedig még egy sem, és mindkét országban többször elhalasztották a további bővítéshez szükséges frekvenciapályázatokat. Lengyelországban ugyanakkor már több élő hálózat is működik.

Az Európa legnagyobb gazdaságának számító Németországban a Vodafone 2019-ben elindított 5G hálózata 2020 végéig a tervek szerint tízmillió felhasználó számára lesz elérhető. A Deutsche Telekom idén júliusban elindított 5G hálózata pedig immár 40 millió embert ér el, a lakosság felét. (Mindkét szolgáltató 5G hálózata az Ericsson technológiájára épül.)

Előtérben a kiberbiztonság

Az 5G hálózatok kritikus fontosságú ágazatokban kapcsolják össze a különféle eszközöket, és rendszereket. Ezért az 5G hálózatok kiberbiztonságának a megteremtése alapvető fontosságú. Számos országban élénk közpolitikai vita folyik a kérdésben, és a kormányok nemzetbiztonsági prioritásként kezelik a témát, sőt ha kell diplomáciai eszközökkel próbálják meggyőzni álláspontjukról az 5G hálózatot építő többi országot.

Az Európai Bizottság 2020 januárjában eszköztárat dolgozott ki a tagállamok számára az 5G kiberbiztonságának növelésére: ez az 5G Toolbox. A javaslatcsomag átfogó stratégiai és technikai intézkedéseket ajánl a tagállamoknak a kockázatok csökkentésére. A szabályokat nemcsak az 5G frekvenciákat elnyerő és a hálózatokat kiépítő szolgáltatókra kell megalkotni, hanem azokra a beszállítókra is, amelyeknek technológiáját az operátorok használják.

A tagállamoknak többek között értékelni kell a hálózati eszközök beszállítóinak a kockázati profilját, vagyis azt, hogy egy adott vállalat háttere, tulajdonosi köre vagy például geopolitikai elhelyezkedése jelenthet-e bármilyen veszélyt. A magas kockázatúnak tekintett beszállítókra akár egyoldalúan is alkalmazhatnak korlátozásokat a tagállamok.

Folyamatban van az 5G Toolbox javaslatainak átültetése a tagállamok jogrendszerébe, bár ezt a világjárvány valamelyest lassítja. Néhány tagállamban ugyanakkor már konkrét intézkedéseket is elfogadtak, különböző szintű jogszabályokban rögzítették a beszállítók kockázati minősítésének folyamatát.