Pár hét múlva újabb mérföldkőhöz érkezik a Vodafone 5G-hálózata, ami kültéri lefedettségben a főváros szinte teljes területét lefedi majd. A szolgáltató ma írta alá azt a szerződést, ami lehetővé teszi a BME-nek egy saját privát 5G hálózat kiépítését.

Már csak a szoftvereket tesztelik azon a közel 200 5G-s bázisállomáson, amelyeket néhány héten belül kapcsol fel Budapesten és környékén a Vodafone Magyarország, és amelyekkel közel teljes lesz a főváros kültéri lefedettsége – jelentette be Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Igazgatóságának az alelnöke. Hozzátette, év végéig közel 300 5G bázisállomás működik majd a cég hálózatában.
Az 5G fejlesztések nemcsak a lakossági piac lefedettségéről szólnak
A szolgáltató a hazai piacon elsőként közel egy éve indította el kültéri kereskedelmi 5G szolgáltatását Budapest belvárosában a 2016-ban vásárolt 3500MHz-es frekvenciakészletének köszönhetően. Idén áprilisban az operátor közel 40 milliárd forintért további frekvenciákat szerzett az 5G hálózat további kiépítéséhez a hírközlési hatóság által lebonyolított frekvencia aukción.
Az 5G fejlesztések nemcsak a lakossági lefedettséget szolgálják, hanem jelentős kihatással lesznek a gazdaság stratégiai fontosságú ágazataira is, beleértve az oktatási intézményeket. Így nem véletlen, hogy a lefedettség növelését épp azon a sajtótájékoztatón jelentették be, ahol néhány hónappal a szándéknyilatkozat után aláírták a végleges együttműködési megállapodást is a Vodafone Magyarország és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) között.
Mint korábban megírtuk a hazai egyetemek közül elsőként a BME jut saját 5G-hálózathoz, ami a tervek szerint idén őszre épül ki. Ehhez a Vodafone biztosít a saját frekvenciakészletéből az eredetileg tervezett 20 MHz helyett 40 MHz-et az egyetemen épülő kísérleti 5G hálózat és 5G Laboratórium létrehozatalához és üzemeltetéséhez.
A BME-szerződés további hozadéka
„Bízunk benne, hogy a BME kísérleti hálózata t elősegíti a BME és a Vodafone közös részvételét az Európai Unió 5G tematikájú kutatás-fejlesztési programjaiban” – emelte ki a Vodafone alelnöke.
Dr. Levendovszky János, a Műegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese a megállapodásról elmondta: „Hazánkban egyedülálló egyetemi infrastruktúra jön létre, amely nagy lendületet ad a kommunikációs technológiák, valamint a nagy adatátviteli sebességű ipari adatgyűjtés- és monitorozás, illetve az 5G hálózatok további kutatásának és a kapcsolódó oktatásnak.”
„Az 5G-vel új időszak kezdődik a BME életében.Várhatóan az 5G lesz a 21. század gazdaságának kommunikációs hálózata, hozzájárul a jövő gyárának megvalósításához, az Ipar 4.0 paradigma kiteljesítéséhez. Az 5G teszthálózat létrejöttével a BME a hazai 5G fejlesztések centrumává válik, amely kész a kutatás-fejlesztési és innovációs kooperációra minden a távközléssel és 5G alkalmazások fejlesztésével foglalkozó hazai és külföldi vállalattal és intézettel – hangsúlyozta Charaf Hassan, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja.
Hozzátette: az 5G teszthálózat elősegíti azt is, hogy 2021-től a BME bekapcsolódjon az Európai Unió innovációs keretprogramja, a Horizon Europe részeként tervezett 5G és 6G célú kutatás-fejlesztési programokba és kezdeményezésekbe.
A BME- hálózatához a rádiós eszközöket a Nokia Magyarország biztosítja és közreműködik annak üzemeltetésében is. A finn távközlési berendezésgyártóval már hosszabb távú a kapcsolata az egyetemnek, a dékán sok egyéb mellett a Rubik-kockás fejlesztést hozta fel. A fizikai világot valós időben digitalizáló kiterjesztett valóság(AR) szemüveg néhány valós és egy virtuális Rubik-kockával összekapcsolva mutatja meg, hogy a közeljövőben hogyan mosódik össze a valós és a digitális világ.
A kockát az AR-szemüveg segítségével lehet kirakni úgy, hogy a felhasználó a szemüveg „lencséjén” valós időben látja a valós kockán végzett mozdulatokat. A kocka digitalizációja hatalmas adatforgalmat generál, amit az 5G és a Nokia felhő-alapú megoldása képes kezelni.