Akár kilencmilliárd euróval is nőhet az évtized közepéig a magyar GDP, feltéve, ha sikerül felgyorsítani a digitalizációt, a vállalkozások és a települések felokosítását – így összegezhető a mondandója az idei Huawei Innovation Day-nek, amit ezúttal Budapesten rendeztek.

Huawei Innovation

Okos farmok, 5G vezérelt daruk, dróntechnológia erdőtüzek ellen – csak néhány azok közül a technológiai innovációk közül, amelyekről hallhattak a rendezvény iparági, akadémiai és kormányzati résztvevői.

A több mint 250 fős hallgatóság számos beszámolót hallhatott Európa digitális és zöld jövőjéről, azokról a fejlesztésekről, amelyek teljes iparágak átalakulására vannak hatással. A technológia időközben azonban már nemcsak az ipar, hanem az energiaszerkezet átalakulásának a hajtómotorjává is vált. Digitális technológiák nélkül ugyanis nem érhető el a zéró kibocsátás célkitűzése – állapították meg a témában felszólaló szakértők.

Azt is hozzátették ugyanakkor, hogy Európa ma még le van maradva a digitális transzformációban. Az egyik felszólalás szerint az uniós vállalatok jelentős része nem hajt végre semmilyen digitális technológiai stratégiát, és nem is tervez beruházni a digitális átalakulásba. Az Eurostat összesítései is ezt támasztják alá.

Az egyik legutóbbi megállapítja, hogy 2020-ra az európai vállalatok 37 százaléka még mindig nem alkalmazott fejlett digitális technológiát, szemben az Egyesült Államokkal, ahol ez az arány már csak 27 százalék. A digitális intenzitási index(DII), amelyről nemrégiben írtunk, Magyarországról még rosszabb képet fest, kimutatja: sereghajtók vagyunk.

Pedig egyes számítások szerint 2025-ig akár kilencmilliárd euróval is nőhet a magyar GDP, ha sikerül felgyorsítani a digitalizációt, valamint az intelligens megoldások bevezetését a településeken és a vállalkozásokban.

A privát 5G hálózatokban már a bezzeg országok között vagyunk

A Huawei úgy látja, hogy 2035-re az 5G által hajtott digitális gazdaság a világ GDP-jének 4,6 százalékát adja. Teljes iparágak transzformációja megy végbe a technológiára épülve, köztük olyan ágazatok, mint a logisztika, a bányászat vagy a mezőgazdaság.

Az eseményen egyebek mellett bemutatták, hogy az 5G technológia segítségével, már távolról irányítják a darukat Európa legnagyobb intermodális vasúti terminálján, a fényeslitkei East-West Gate-n (EWG). Az EWG a kontinens első olyan vasúti logisztikai létesítménye, amely privát 5G hálózaton működik. Utóbbiban viszonylag jól állunk, már jó pár hasonló projekt valósult meg Magyarországon.

Ausztriában a Dronetech és a Huawei 5G technológiát használó intelligens mezőgazdasági megoldást fejlesztett ki a víz- és növényirtó-felhasználás csökkentésére, a termelékenység növelésére.

Görögországban a Huawei és a Nova-Wind a görög PROBOTEK startuppal együttműködve az erdőtüzek korai észlelésére és az azonnali beavatkozásra alkalmas innovatív megoldást fejlesztett ki az 5G, a mesterséges intelligencia és a dróntechnológia felhasználásával.

A zéró kibocsátásnak nulla az esélye megfelelő digitalizáció nélkül

Az energiaszektorban egységes a vélemény, hogy digitális technológiák nélkül nem lehet elérni 2050-re a zéró kibocsátást. A digitalizáció mára a zöld átmenet hajtómotorjává vált, előretört az áramszektorban, az épületenergetika területén, teljes iparágak alakulnak át és a legmodernebb digitális megoldásokkal csökkentik a karbonlábnyomukat. Magyarország eddig 34 százalékkal csökkentette a széndioxid-kibocsátását.

A Huawei a partnereivel együtt több mint 482 milliárd kilowattóra zöld energiát termelt eddig világszerte, ebben nagy szerepe van a vállalat technológiai fejlesztéseinek. A minél nagyobb energiahozam elérésében és a hibák azonnali diagnosztizálásában mesterséges intelligenciával ellátott okos inverterek segítik a napelemes erőműveket.

A konferencián a Huawei bemutatta a világ legnagyobb, Törökországban telepített, 140 megawattos tetőre szerelt napelemes megoldását is, amely évente 250 millió kilowattóra zöld energiát állít elő, és 116 525 tonnával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást.

A rendezvényen jelentették be, hogy a Technológiai és Ipari Minisztérium, a Magyar Akkumulátor Szövetség, a Planergy Solutions és a Huawei Technologies Hungary közösen dolgozzák ki a magyar energiaszektor jövőjéről szóló fehér könyvet, ami a zöld energiára való átállás kihívásaira adhat választ a hazai kis-és középvállalkozásoknak.

A korszerű technológia a környezetvédelem területén is megjelent. A TECH4ALL kezdeményezés részeként a Huawei bejelentette legújabb együttműködését a Bialowieza Nemzeti Parkkal és Rainforest Connection szervezettel, amelynek célja egy akusztikus megfigyelőrendszer telepítése az erdőkbe az éghajlatváltozás lokális biodiverzitásra gyakorolt hatásainak tanulmányozására.

Elhangzott, hogy a Huawei az eddigieken felül további magyarországi egyetemmel bővíti tehetséggondozási programját. A kínai cég ezúttal a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel kötött ilyen megállapodást. A Seeds for the Future ösztöndíj célja az infokommunikációs tanulmányok népszerűsítése a hallgatók körében – emelte ki Radoslaw Kedzia, a Huawei közép-európai és északi régiójának elnökhelyettese.

Az eseményen a Pécsi Tudományegyetem SEED-ösztöndíjasai bemutatták az elkészült projektjeiket is, többek között egy okospólót, amely egy elektrotechnikai laboratórium virtuális terében segít méréseket végezni.