A makrogazdasági és a háborús környezet, valamint a hazai távközlési szegmensben végbement átrendeződés külön-külön is nagy kihívások elé állította a piaci szereplőket. A Magyar Telekom menedzsmentje a friss üzleti számok tükrében értékelte a múlt évet, és adott előrejelzést az ideire.

Telekom

A teljes csoport összbevétele 2022-ben 7,8%-kal, 746,7 milliárd forintra nőtt, ami mögött az utóbbi években megszokott módon ezúttal is a mobil adatforgalom további dinamikus felfutása, valamint ennél szerényebb mértékben, de a vezetékes szélessávú bevételek növekedése is áll. A csoport külföldi tagjánál pedig a forint macedón dénárral szembeni gyengülése emelte meg az észak-macedón leányvállalat hozzájárulását.

A mobil üzletág összbevételei a múlt évben az egy évvel korábbihoz képest 11,4 százalékkal 433,17 milliárd forintra ugrottak. Ezen belül a mobil adatforgalom havi átlagos mértéke elérte a 9,7 GB-ot, ami több mint 25 százalékkal haladta meg az előző évi 7,6 GB-ot.

A hálózaton belül egyre többen rendelkeznek már 5G-s készülékkel, az ezt használó ügyfelek száma egy év alatt több mint megduplázódott, a 2021-es 6,1 százalék után, tavalyra már meghaladta a 15 százalékot is – mutatott rá Rékasi Tibor vezérigazgató.

Hozzátette, ehhez némileg hozzájárult a saját márkás 5G telefonok bevezetése is, amiből az indulás óta eltelt fél év alatt 5500 darabot adtak el. Elismerte ugyanakkor, hogy az 5G-s tartalmakban még van hová fejlődni, és még jelentős feladatot ad az 5G lefedettség növelése is.

A mobilhálózat fejlesztése során tavaly nyáron sor került az idejétmúlt 3G-hálózat lekapcsolására is, ami sok egyéb szempont mellett mind az energiafelhasználás, mind a spektrumgazdálkodás szempontjából jótékony hatással van a társasági költséggazdálkodására.

Intenzív hálózatfejlesztés a vezetékes szegmensben is

A vezetékes bevételek éves szinten 237 milliárd forintot hoztak a vállalatnak, 6,2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, ami főként a vezetékes szélessávú és televíziós szolgáltatásokból származó forgalom bővülésének köszönhető, és amit a csoportszinten tapasztalható nagyobb ügyfélbázis eredményezett.

A vezetékes előfizetők száma egy év alatt 7 százalékkal 1,514 millióra nőtt, ebből a lineáris TV előfizetések száma 1,378 millió volt, ami 5 %-kal haladta meg az előző évit. A tévés üzletágnak jót tett a televíziós platform megújítása, a 4K-s csatornák megjelenése, a műholdas technológia fokozatos kivezetése.

Jelentős hálózatfejlesztés zajlott tavaly a vezetékes szegmensben is, ennek nyomán további 375 ezerrel bővült az optikai elérés, és jelenleg 1,2 milliónál is több ügyfél kapcsolódik már a gigabites hálózathoz, de a kiépítés nyomán több mint 3,4 millió háztartási számára biztosított a gigabites sebesség.

Gyökeresen átalakult az üzleti ügyfél portfólió és céges háttér

A társaság korábbi magyar leányvállalata, a T-Systems Zrt. által képviselt rendszerintegrációs (RI) és informatikai (RI/IT) bevételek 2022-ben 76,47 milliárd forintra rúgtak, ami 5,3 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál.

Ezt a vezetőség a pénzügyi szigorítások következtében lecsökkent közszféra-projektekkel magyarázza mindkét országban, de a visszaeséshez a Pan-Inform Kft.-t is magában foglaló magyarországi egészségügyi üzletágból származó korábbi bevételek hiánya is hozzájárult.

Az év vége felé aztán született egy nagyobb léptékű, az üzleti ügyfeleket érintő döntés is, ennek nyomán idén februártól a nagy- és középvállalati üzleti ügyfelek átkerültek a T-Systems-ből a Magyar Telekomba, előbbi pedig névváltoztatással együtt már csak a rendszerintegrációt viszi tovább. (Erről itt és itt írtunk részletesen.)

Így a jövőben az üzleti ügyfelek számára még átláthatóbbá, egyszerűbbé válik az integrált szolgáltatásokhoz való hozzáférés is. Ezt igazolja, hogy a Magenta Business előfizetés egy év alatt 65 százalékkal nőtt a kis- és középvállalkozások körében. Eredményesnek ítélte a vezérigazgató a kkv-k digitalizációját segítő Hello biznisz platform működését is.

Lapunk kérdésére, hogy mi lesz az 5G-technológia egyik fő kitörési pontja, az egyetemi és privát hálózatok bizniszének a sorsa, Rékasi Tibor elmondta, hogy az ezzel kapcsolatos piaci és egyéb fejlesztési feladatok is átkerülnek a Telekomba.

Fókuszban az energiahatékonyság

Ami a társaság idei és jövőbeni bevétel növelési és költséghatékonysági céljait illeti, Daria Dodonova gazdasági vezérhelyettes az inflációkövető díjszabás bevezetését, a vállalati működést javító technológiai fejlesztéseket és az energiahatékonysági lépéseket emelte ki.

Utóbbi kapcsán elmondta, hogy az idei energiaigényben sikerült 6 százalékos csökkentést elérni, és ennek keretében januártól már részben megújuló energiaforrásra is épít a cég. A működést segítő fejlesztések között van az informatikai és a hálózati rendszerek egyszerűsítése, a régi korszerűtlen elemek kivezetése.

A digitális transzformáció nyomán előtérbe kerülnek az adatvezérelt üzleti döntések és a pénzügyi folyamatok transzformációja, valamint a társaság tulajdonában lévő ingatlanok optimalizációja is.

Ami az idei kilátásokat illeti, a jelenlegi gazdasági környezet miatt továbbra is nyomás nehezedik a jövedelmezőségre, különösen a többszörösére nőtt energiaárak és az emelkedő beszállítói költségek miatt.

„Az ügyfélszerződéseket érintő, korábban bejelentett díjkorrekciónak is köszönhetően ugyanakkor a bevételek és az EBITDA AL 5%-10% közötti növekedésére számítunk 2023-ban. Várakozásaink szerint a nettó eredmény mérsékelten növekszik, és a szabad cash-flow megközelítőleg 60 milliárd forintot ér el” – hangzott el a társaság évértékelőjén.

A vezérigazgató összességében fokozódó versenyhelyzettel számol, részben a már említett makrogazdasági környezet, részben a piacon belül bekövetkezett átrendeződések(4iG-Vodafone felvásárlás) miatt. (A többségi magyar tulajdonnal rendelkező 4iG ezzel a tranzakcióval megalapozhatta az addig hiányzó mobil lábát is, de nagyot lépett előre a vezetékes szegmensben is.)

A kialakult helyzet érdekessége lehet, hogy jelenleg a piacvezető Magyar Telekom az állami szervek mobilszolgáltatója, amire a szerződés lejártával új pályázatot írhat ki a kormány. Kérdésünkre, hogy ezt mennyire vették figyelembe az idei bevételek tervezésénél, Rékasi Tibor elmondta, hogy noha az állami bevételeik csökkenő trendet mutatnak, a következő tenderen is indulni kívánnak.